Nadalnak várnia kell

BÁLINT MÁTYÁSBÁLINT MÁTYÁS
Vágólapra másolva!
2008.08.05. 06:36
Címkék
Magyar idő szerint szombat hajnalban kiderült, hogy négy és fél év után Rafael Nadal veszi át a világelsőséget a férfi teniszezőknél, vasárnapra virradóra pedig az is eldőlt, hogy a spanyol csak augusztus 18-án lép fel a csúcsra – Novak Djokovics ugyanis elgáncsolta a felfelé vezető úton.

Majdnem három hónapja, a római mesterverseny első fordulója óta nem kapott ki Rafael Nadal, és az azóta egyhuzamban győztesen megvívott 32 mérkőzés (beleértve egy Roland Garros- és egy wimbledoni finálét Roger Federer ellen) eredményeképpen szombat hajnalra eldőlt, legkésőbb két hét múlva – négy és fél év elteltével – ő lép a férfitenisz trónjára. Ahhoz azonban, hogy még előbbre hozza az őrségváltás dátumát, meg kellett volna szereznie harmincharmadik győzelmét is a 2.6 millió dolláros cincinnati ATP-torna elődöntőjében – Novak Djokovics azonban keresztülhúzta számításait.

Persze a szerb maga is harmadik a rangsorban, azaz kiváló teniszező, ahhoz legalábbis elég jó, hogy az elmúlt hetek nagy menetelésétől mostanra kissé megviselt spanyolt legyőzze – tegyük hozzá, erre sem sokan képesek. Djokovics azonban nem mindennapi győzelmet aratott: agresszíven, ellentmondást nem tűrő játékkal nyerte meg az első nyolc labdamenetet, és úgy lépett el 5:0-ra a nyitó szettben, hogy ellenfele mindössze hat labdamenetet tudott megnyerni. Így aztán 6:1-re hozta az első felvonást, és a másodikban is ő volt a magabiztosabb. Végül 5:5 után vette el a kifulladó Nadal szerváját, és egy óra 25 perces mérkőzésen nyert.

„Az egész torna alatt nem játszottam túl jól, nem voltam százszázalékos állapotban – ismerte be a mallorcai a meccs után, de azért nem volt nagyon elkeseredve. – Nagyon örülök azonban annak, hogy beérett a kemény munka, és világelső lettem, még ha nincs is időm hátradőlni és ünnepelni.”

Természetesen Djokovics is boldog volt. „Ahogy Rafa mostanában játszott, azt hittük, nem fog kikapni még egy ideig. Próbáltam nem gondolni a győzelmi sorozatára és a ranglistahelyezésére” – árulta el a szerb, aki lapzártánk idején a brit Andy Murrayvel mérkőzött a tornagyőzelemért.

Legfrissebb hírek

Felkészülés: cseh másodosztályú csapat győzte le a Diósgyőrt

Labdarúgó NB I
16 perce

Női vízilabda: az olaszok jöhetnek a mieinknek a vb-negyeddöntőben

Vizes vb 2025
33 perce

Vizes vb: az orosz és a fehérorosz érmeket is számolják

Vizes vb 2025
42 perce

Formula–E: Wehrlein fontos pole pozíciót szerzett a második berlini időmérőn

Egyéni
43 perce

Slot a Liverpool felkészülése előtt: Azt mondtam a játékosoknak, legyenek olyanok, mint Jota volt

Angol labdarúgás
57 perce

Matheus Saldanha eladásából a Ferencváros után az NB I is profitálhat

Labdarúgó NB I
1 órája

Aggasztó Lamine Yamal pályán kívüli viselkedése

Spanyol labdarúgás
1 órája

Jövőre Európa elitjében versenyezhet a magyar U18-as baseballválogatott

Egyéb csapat
1 órája
Ezek is érdekelhetik