Mester és tanítványa most kerüli egymást

Kun ZoltánKun Zoltán
Vágólapra másolva!
2008.08.02. 23:33
Címkék
Négy meccs, két szerzett gól, nulla pont. Nem állítjuk, hogy az MTK és a Honvéd kifejezetten eredményesen szerepelt az elmúlt nyolc napban. Vasárnap este lehet javítani, a két fővárosi együttes egymás ellen játszik a Hungária körúton. Pölöskei Gábor számára érdekes mérkőzés lesz, a Honvéd edzője éveket töltött az MTK-nál – kérdés, tapasztalatait tudja-e kamatoztani…

Kaposvár–MTK 3–1 és Fenerbahce–MTK 2–0 itt, Honvéd–Sturm Graz 1–2 és Honvéd–Vasas 0–1 ott. Viszonylag kevés sikerélményt mondhat magáénak a két budapesti együttes az elmúlt hétről. Míg a kék-fehérek két sima vereségen vannak túl (némi különbség azért adódik a két tizenegyes jelentette kaposvári szétesés és a minimális esély nélkül letudott isztambuli fellépés között), a kispestiek elkövették azt a bravúrt, hogy helyzet nélkül (Sturm) és számtalan ziccert kidolgozva (Vasas) is kikaptak. Az MTK ellen persze egyetlen lehetőség is elég lehet a sikerhez, elvégre Pölöskei Gábor ismeri annyira a vendéglátó csapatot, hogy kidolgozza a biztosan nyerő taktikát.

„Remélem, így lesz, de én már rég megtanultam, hogy a nagy dolgok nem az öltözőben, hanem a pályán dőlnek el – utalt arra a kispesti edző, hogy bizony a szélső hiába száguldozik a taktikai kívánalmaknak megfelelően kilencven percig, ha állandóan hetven méterre pattan el tőle a labda. – Az Európa-bajnokságon is a váratlan megoldások döntöttek, ez idehaza sincs másképpen. Persze jól ismerem az MTK játékosait, Garami Józsefet nemkülönben, a Hungária körúton töltött éveket igyekszem kamatoztatni, de ez még nem garancia arra, hogy mi uraljuk majd a mérkőzést. Ezért is mondom, a döntetlen egyáltalán nem lenne rossz eredmény.”

Ha nem lesz győztes, nem lesz kinek gratulálni, a két edző baráti kézszorítása természetesen akkor sem maradhat el. Garami József és Pölöskei Gábor kapcsolata hasonlít Csank János és Vass László viszonyára, a mester már nem egy klubnál dolgozott együtt tanítványával: a 2002-ben a Ferencvárossal szerzett ezüstérmet tavaly az MTK-val már aranyra váltották. Ám a régi jó munkaviszonyt azért gyorsan megmérgezte az idei „ellenségeskedés”: a vasárnapi mérkőzést megelőző héten Pölöskei Gábor és Garami József már nem is beszélt egymással...

„Szoktunk, persze hogy szoktunk beszélgetni, ám most szándékosan nem kerestük egymást. Azt hiszem, ez így sportszerű” – jelezte a kispesti szakember, hogy ők már kinőttek a másik froclizásából.

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik