Szerény kezdés

BALLÓK CSILLABALLÓK CSILLA
Vágólapra másolva!
2008.07.30. 23:14
Címkék

A 35. ifjúsági úszó Európa-bajnokság – amelyen az olimpiai keret öt tagja (Balog Gábor, Kozma Dominik, Pecz Réka, Kapás Boglárka és Dobár Éva) is elindul – első napja nem hozott sikereket a magyarok számára Belgrádban. Pecz 50 méter mellen, Kapás 1500 gyorson – Güttler Károly szövetségi edző számítása szerint – nyolcadik, Pacsay Klaudia pedig 400 méter vegyesen hetedik helyezést ért el. Kozma 50 pillangón egy századdal lemaradt a döntőről. Száz háton Szilágyi Ádám a hatodik, Balog Gábor pedig a negyedik helyen jutott be a csütörtök délutáni fináléba. „Tekintsünk előre! – mondta Güttler. – Balog Gábortól azt várom, hogy kétszáz háton jó eredménnyel zár, százon pedig tőle és Szilágyi Ádámtól is tisztességes helyezést remélek. Dobár Éva sajnos nem tudta hozni a formáját, így lecsúsztunk az éremről. Bízom benne, hogy ötven háton javít majd. Bordás Bea hozhat még érmet, akinek ötven pillangón egy nagy ellenfele van, tehát az aranyra is van esélye” – értékelte a nyitó napot és a további esélyeket az edző. A helyi szervezés a mester szerint hagy némi kívánnivalót maga után. „Jegyzőkönyvet nem adnak, amit kiírnak, az hiányos. Az uszodában semmihez sem lehet hozzájutni, hatalmas összevisszaság van” – panaszkodott.

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik