Kezeskedett a sikerért

A futball azért (is) szép játék, mert minden szereplő másként látja az eseményeket: így, úgy – vagy éppen sehogy… A hétfő esti KTE–Paks bajnoki 90. percében történteknek szintén több olvasata létezik. Egyetlen dolgot viszont, éppen a kiinduló kérdést, senki sem cáfolja. Márpedig azt, hogy a mindent eldöntő gól szerzője, Tököli Attila kezét érintette a labda, mielőtt még a rutinos támadó a jobb felsőbe emelt volna. De szabálytalan volt-e a csatár labdaérintése?

„Én a kispadról teljesen vétlennek éreztem a mozdulatot – szögezte le Gellei Imre, a paksiak vezetőedzője. – Ezért aztán a gólt is úgy éltem meg, hogy Tököli Attila megdolgozott a helyzetért, és némi leleményességgel bár, de eredményes volt. Hozzáteszem, senki sem erről beszélne, ha számos kidolgozott helyzetünk közül korábban legalább még egyet értékesítettünk volna.”

Ha a paksiakat kérdezik, nem érzik úgy, hogy ajándékba kaptak egy gólt. És igazuk van: keményen megküzdöttek érte a remekül játszó hazaiak ellen.

Viszont az a megközelítés is helyénvaló, hogy a zöld-fehérek nincsenek hozzászokva a kétes játékhelyzetek kezeléséhez. Az előző szezonban, a tavasszal, az első három fordulóban nem telt el úgy hétvége, hogy ne beszéltünk volna paksiakat sújtó bírói tévedésekről. Volt ott minden, amitől játékos, vezető, edző is megőszülhet: téves lesállás, meg nem adott tizenegyesek, piros lap Éger Lászlónak a szabálytalankodó Hanák Viktor helyett és a békítő Tököli Attila öltözőbe parancsolása.

Most azonban fordult a kocka – gondolhatnánk. Ám Csordás Csaba, a kecskemétiek szélső középpályása – ahogy a vezetőedző, Tomiszlav Szivics is – sportszerűen elismerte: az ilyen esetek benne vannak a játékban, nem lenne ildomos játékvezetői sorscsapást emlegetni. A lila-fehérek történelmi, első élvonalbeli gólját szerző játékos zsörtölődés helyett csapata védekezési hibáira hívta fel a figyelmet.

„Azt gondolom, senkinek sem kell bemutatnom Tököli Attilát – mondta a lila-fehérek csapatkapitánya. – Tapasztalt, rutinos róka, aki a kapu előtt nem mellőzi a ravasz megoldásokat sem, hogy betaláljon. Hogy a kezezést a játékvezető, illetve a partjelző nem látta vagy nem láthatta, mindannyiunk számára fájó – de ettől még nem dől össze a világ. Csak azért lehet keserű a szánk íze, mert felelőtlenül hagytuk, hogy egyáltalán eljusson a labda Tököli Attiláig.”

A többiről aztán már maga a csatár „kezeskedett”.