Hiába küzdött a belga

BÁLINT MÁTYÁSBÁLINT MÁTYÁS
Vágólapra másolva!
2008.07.28. 23:11
Címkék
Szávay Ágnes apróbb nehézségek árán, de két szettben győzött a belga Yanina Wickmayer ellen az első mérkőzésén a stockholmi WTAtornán, és többé-kevésbé elégedett az április eleje óta megvívott első kemény pályás tétmeccsén nyújtott teljesítményével.

Már hétfőn megkezdte szereplését Szávay Ágnes az olimpia előtti utolsó versenyen, Stockholmban. A 145 ezer dolláros Nordea Nordic Light Openen a magyar lány ugyanúgy kemény pályán versenyez, ahogyan majd Pekingben is – ezért is választotta épp ezt a viadalt a versenynaptárból.

A másodikként kiemelt magyar teniszező ellenfele az idén egyre jobb formába lendülő Yanina Wickmayer (69. a világranglistán) volt a nyitó körben, aki meg is nehezítette Szávay dolgát.

Pedig Ági brékelőnyhöz jutott az elején, de kissé még ingatagok voltak az adogatásai, és a 19 éves belga az ötödik bréklehetőségét már kihasználta: 4:4-nél egyenlített. Ám nem sokáig örülhetett, mert 5:5 után ismét a magyar teniszező vette el az ő adogatását, ahonnan már – második meccslabdáját kihasználva – nem okozott számára gondot befejezni a játszmát.

A második felvonásban fej fej mellett haladtak a lányok, mígnem 3:3 után megint csak Szávay szerezte meg az adogatóelőnyt – de mindössze egyetlen játék erejéig, Wickmayer ugyanis azonnal egyenlített, innen pedig már egyenes út vezetett a rövidítéshez. A tiebrékben pedig ismét kiderült, hogy Ági a rutinosabb, bátrabb teniszező: 2–2 után újítani tudott, ellépett 6–3-ra, és első mérkőzéslabdáját értékesítve 1 óra 52 perc alatt 7:5, 7:6-ra győzött.

„Valóban szoros mérkőzés volt, a belga lány nagyon jól szervált, egyébként pedig mindketten hullámzóan játszottunk.

Mehetett volna jobban a tenisz, de hosszú idő után ez volt az első tétmeccsem kemény pályán, és hiába edzek ezen a borításon már több mint egy hete, azért más tempójúak a meccsek, mint előtte salakon – árulta el Szávay Ágnes. – Ha nem is tökéletesen, de elégedett vagyok: kezdésnek éppen jó volt ez a találkozó. Amikor igazán kellett, azért sikerült hoznom a pontokat.”

A Vasas teniszezője számára a következő ellenfél is kemény diónak ígérkezik: akár az orosz Vera Dusevinát (63.), akár a cseh Lucie Safarovát (66.) kapja, meg kell majd szenvednie vele – remélhetőleg ezúttal is sikerrel birkózik meg a feladattal.

Másik magyar teniszezőnek viszont nem szoríthatunk Stockholmban, Arn Gréta ugyanis a főtáblára jutásért 6:1, 6:3-ra kikapott a selejtezőben az olasz Maria Elena Camerintől.

Legfrissebb hírek

A magyar női vízilabda-válogatott húsz góllal verte Japánt a vizes vb-n

Vizes vb 2025
1 órája

Davide Lanzafame: Egyik álmom, hogy a Honvéd edzője legyek; Matheus Saldanha eladásából a Fradi után az NB I is profitálhat

E-újság
8 órája

Svédország jutott be a negyeddöntőbe a C-csoport győzteseként a női labdarúgó Eb-n

Minden más foci
8 órája

Vasárnapi sportműsor: PSG–Chelsea és Sinner–Alcaraz döntők

Minden más foci
8 órája

Mátyás és Funar városában – Ballai Attila publicisztikája

Európa-liga
8 órája

NB II-es felkészülés: a Videoton két meccset nyert meg szombaton, kétszer játszott a Honvéd is

Labdarúgó NB II
9 órája

Kosárlabda: győzelemmel kezdett az U19-es leányválogatott a brnói vb-n

Utánpótlássport
9 órája

„Senki sem áll a klub érdekei felett” – a Sporting klubelnöke Gyökeres átigazolásáról

Minden más foci
9 órája
Ezek is érdekelhetik