A vérüket is Pekingért!

Ömlött a vér Póta Georgina kezéből.

Na jó, folyt.

Vagy legalábbis csordogált. Egy kicsit.

De igen kitartóan, míg meg nem érkeztek a felmentő papír zsebkendők.

Hiába, nincs ötkarikás felkészülés véráldozat nélkül. A magyar női asztaliteniszező olimpikonok legfiatalabbja (a korábban dukáló „legszőkébb” jelzőt Lovas Petra időközben elhódította, legalábbis a következő fodrászlátogatásig) véletlenül csapott bele az asztal sarkába baljával, amelyen kissé felszakadt a bőr, de szerencsére nem a „kardforgató” kézen. Így azonban kapta a zrikákat a többiektől, az ugyanis előfordul, hogy egy-egy jobban kivezetett ütés után az ember ütőt tartó keze beleakad az asztalba, de a másiknak elvileg semmi keresnivalója az éles sarkak környékén. Szegény Pótára még akkor is rárászóltak, hogy vigyázzon a végtagjaira, amikor már vagy öt méterrel a veszedelmes asztal mögött pörgette vissza a labdákat... Sérülése ugyanakkor nem volt előzmény nélküli: néhány perccel korábban véletlenül szinte agyonlőtte Japánból érkező edzőpartnerét, amikor irtózatos erővel belecsapott a labdába egy rosszul sikerült pörgetés után. Isten nem ver bottal, mondhatni. A fiús alkatú japán „cserediák” azért nem panaszkodhatott: két edzőpartnere (Póta mellett Tóth Krisztina is ütőt fogott vele szemben) megmutatta, miért Európa-bajnokok, egy-egy remek ütést még meg is tapsolt.

Lovas Petra már kevésbé volt elégedett, főleg miután harmadik lecsapását is elszúrta edzés közben. Az elsőt belevágta a hálóba, másodikra látványos mozdulattal lőtt két méterrel az asztal mellé (fel is hördült mindenki), harmadikra pedig már hiába igyekezett tankönyvi mozdulattal lesújtani, a saját háta mögé perdült a labdája. „Legalább az irányt találd el!” – kérte tőle Tóth, aki saját magát sem kímélte. Több rosszul befejezett poén után morgolódott kissé dühösen, ugyanakkor rangidősként és rutinos olimpikonként arra is figyelt, hogy apró tanácsokat adjon Lovasnak olyankor is, amikor Téglás Péter szövetségi kapitány (valamint alkalmi lámpagyújtogató, asztallábmagasság-beállító és labdaszedő) vigyázó szemei a másik párosnál követték az eseményeket.

Talán a fentiekből is kiderül, hogy szorgalmasan, alapjában véve jó hangulatban készültek a l ányok (leszámítva az egyesek által erős fintorgással kezelt levezető futást), annak ellenére, hogy a háromhetes vakáció után már a legszebb nyárközépi napon meg kellett kezdeniük az edzéseket. „A többiek még most mennek nyaralni, nekünk meg már két hete tart a munka” – sóhajtott Lovas, de mint elárulta, jól viselik a megpróbáltatásokat. Szerencsére változatos a programjuk: előbb Olaszországban készültek a házigazdák Bátorfi Csilla irányította lányaival (akkor a Garda-tóban fürödhettek), majd Balatonfüreden is töltöttek egy hetet (az sem kellemetlen környezet két edzés között), így még a napi két pingpong- és egy konditermi edzést is könnyebb elviselni. Mostantól pedig már Budapesten lesznek a tréningek, két olasz, egy litván, egy szlovák és elvileg két angol (bár utóbbiak közül egy „elveszett” útban Magyarországra) pingpongos társaságában.

Hétfő délelőtt azonban még csak a három magyar (és az egy szem japán), valamint a szövetségi kapitány (na meg a kíváncsi újságírók) élvezték a Körcsarnok légkondicionálását. A pingpongosok kicsit fáradtnak tűntek ugyan, de azért csillogó szemekkel beszéltek arról, hogyan várják a játékokat.

„Amikor elmentem felpróbálni a formaruhát, már éreztem, hogy valami nagy dolog van készülőben, hogy olimpikon leszek – mondta Lovas Petra, akinek – Pótához hasonlóan – ez lesz az első ötkarikás szereplése. – Mindenki azt mondja, a megnyitó különleges élmény lesz, már nagyon kíváncsiak vagyunk rá, meg persze az egész verseny hangulatára.”

„Hogy meddig juthatunk? Sok függ a sorsolástól. Krisztinát és engem a legjobb harminckettő között emeltek ki, de ettől még nehéz dolgunk lesz, hiszen ahhoz a körhöz csatlakoznak még »lentről«, s onnan is nagyon jó játékosok, köztük honosított ázsiaiak érkezhetnek. Ha nyernénk két meccset, és a legjobb tizenhat közé jutnánk, az már nagyon jó lenne” – vélekedett Póta, akivel a többiek is egyetértettek.

„Ha a csapatversenyre sikerült volna kvótát szereznünk, most mindenki pontszerző helyet várna tőlünk, elvégre ötödikek lettünk a legutóbbi vébén. Így azonban kicsi az esélye bármelyik lánynak a legjobb nyolc közé kerülésre, bár elvileg lehetséges olyan sorsolás, hogy nem verhetetlen ellenfeleket kapnak. De már a tizenhat közé kerülés is maga lenne a csoda ennyi ázsiai között, noha erre itthon nem sokan kapnák fel a fejüket. Szóval teher nélkül készülhetünk, csak játszani kell odakint” – latolgatta az esélyeket Téglás Péter.

A lányok felszabadultságát látva pedig ezzel nem lesz baj – és addig Póta karcolása is rendbe jön.