Villával az adósság ellen

SZELI MÁTYÁSSZELI MÁTYÁS
Vágólapra másolva!
2008.07.25. 23:37
Címkék
Úgy tetszik, Madridban már nem csupán Cristiano Ronaldo körül forog a világ, a legújabb hírek szerint David Villa és Rafael van der Vaart is újra fővárosiak látóterébe került. Előbbi megszerzése nem is tűnik lehetetlennek, mivel a Valencia jelentős adóssággal küszködik.

A Marca értesülései szerint a Cristiano Ronaldóért folytatott – eddig még eredménytelen – hajsza miatt Ramón Calderón elnök népszerűsége jelentősen csökkent a Real Madrid szurkolóinak körében. A presidente így újabb neves játékos igazolását tervezi, erősítendő a keretet és a saját pozícióját. A klub egyik célpontja a júniusi Eb gólkirálya, David Villa. A Valencia támadóját az utóbbi években több nagycsapat is körbeudvarolta, de a vezetőség nem akart megválni legeredményesebb játékosától. Ám manapság más szelek fújnak Valenciában, a klub eladósodott, a többségi tulajdonos, Juan Soler pedig elpasszolta részesedését korábbi ellenfelének, Vicente Sorianónak.

„A Valencia adóssága négyszázharminckilenc millió euró –

mondta Juan Villalonga, az együttes nemrég menesztett elnöke. – Ha hozzávesszük azt a háromszázötvenmilliót, amit az új stadionra kell költeni, akkor az összeg hétszáznyolcvankilenc millióra emelkedik. Tudják, mennyi pénzt kellene a Valenciának törleszteni december harmincegyedikéig? Százötven millió eurót.”

A csőd szélén álló csapat így alighanem kénytelen megválni néhány sztárjától, hogy helyre rázza a költségvetését. Soriano, az új főrészvényes úgy nyilatkozott, nem biztos, hogy meg tudják tartani legjobbjaikat, így Villa, illetve David Silva is távozhat. A Madrid állítólag 40 millió eurót áldozna a 26 éves csatárért, akit korábban a Liverpoollal is hírbe hoztak. A blancók másik kiszemeltje Rafael van der Vaart, de a hírek szerint a Hamburg visszautasította a spanyolok hatmillió eurós ajánlatát.

Persze Cristiano Ronaldo szerződtetéséről sem tett le a királyi gárda. Az As spanyol szaklap azt állítja, a madridiak titokban mindenben megegyeztek a portugállal, aki várhatóan a jövő héten tér vissza Manchesterbe. A Real eredetileg július 7-ig szerette volna nyélbe ütni az ügyletet, majd tíz nappal kitolta a határidőt, az új terv szerint pedig augusztusban akarja lezárni a rétestésztaként nyúló történetet. De talán pont a hosszúságra untak rá a madridiak, s ezért kezdtek vadászni újabb futballistákra.

Legfrissebb hírek

64 millió euróért szerződtetett szélsőt a Tottenham – hivatalos

Angol labdarúgás
8 perce

Pintér Dániel: Sokat várnak tőlem Miamiban

Légiósok
36 perce

Nyomás nélkül – Patai Gergely jegyzete

Vízilabda
1 órája

Az arany középút a célja női válogatottunknak Szingapúrban a vizes vb-n

Vizes vb 2025
1 órája

Pénteki sportműsor: kezdődik a vizes vb, női vízilabda-válogatottunk medencébe ugrik

Minden más foci
7 órája

Az arany középút a célja női válogatottunknak Szingapúrban; Pintér Dániel: Sokat várnak tőlem Miamiban

E-újság
8 órája

A hibátlan Norvégia mellett a házigazda jutott tovább az A-csoportból a női futball Eb-n

Minden más foci
8 órája

Őrségváltás – Deák Zsigmond publicisztikája

Minden más foci
8 órája
Ezek is érdekelhetik