Kína hazai pályán letaszítja a trónról az Egyesült Államokat

Vágólapra másolva!
2008.07.18. 10:45
A PricewaterhouseCoopers pénzügyi tanácsadó óriásvállalat közgazdászai harmadik alkalommal készítettek az olimpiai éremtáblázatra vonatkozó előrejelzést egy olyan modell segítségével, amely – többek között – az országok múltbéli sportteljesítményét, a gazdaság jelenlegi állapotát és a politikai támogatás szintjét foglalja magában.
A PwC becslése szerint Athén után Pekingben is 17 éremnek örülhetünk
Fotó: Németh Ferenc (archív)
A PwC becslése szerint Athén után Pekingben is 17 éremnek örülhetünk
A PwC becslése szerint Athén után Pekingben is 17 éremnek örülhetünk
Fotó: Németh Ferenc (archív)
A PwC becslése szerint Athén után Pekingben is 17 éremnek örülhetünk

Nem nehéz megjósolni: Kína rendező országként mindent meg fog tenni azért, hogy az első helyen zárjon az ötkarikás játékok éremtáblázatán. A PricewaterhouseCoopers elemzői szerint erre az idén minden esélye megvan – legalábbis az érmek számát tekintve.

Mint ismeretes, a Nemzetközi Olimpiai Bizottság (NOB) éremtáblázatának összeállítása során elsőként a megszerzett aranyak számát veszik figyelembe, majd az ezüst- és bronzérmeket. Az előrejelzési modell viszont csak az összesített éremszámmal foglalkozik.

A neves cég közgazdászainak becslése szerint a házigazda az athéni 63 érem után ezúttal 88-at fog gyűjteni, és ezzel letaszítja a trónról az Egyesült Államokat, igaz, csupán egyetlen medáliával. Természetesen a becslés hibahatára és a megszerzett érmek összetétele miatt lehetetlen meghatározni, melyik ország végez előrébb.

A lényeg, hogy a Kína, Egyesült Államok, Oroszország alkotta nagy hármas minden bizonnyal ezúttal is fölényesen uralni fogja a ranglistát.

Az elemzés szerint Magyarország helyzete nem változik – legalábbis az érmek számát tekintve: Athénhoz hasonlóan Pekingben is 17 medáliát gyűjtenek be a magyar színeket képviselő sportolók.

A PWC BECSÜLT ÉREMSZÁMAI AZ ATHÉNI EREDMÉNYEKKEL ÖSSZEVETVE

Ország Peking 2008, becslés Athén 2004, összesített éremtáblázat Különbség
1. Kína 88 63 +25
2. Egyesült Államok 87 102 –15
3. Oroszország 79 92 –13
4. Németország 43 48 –5
5. Ausztrália 42 49 –7
6. Japán 34 37 –3
7. Franciaország 30 33 –3
8. Olaszország 29 32 –3
9. Nagy-Britannia 28 30 –2
10. Dél-Korea 27 30 –3
11. Kuba 24 27 –3
12. Ukrajna 23 23 0
13. Hollandia 20 22 –2
14. Románia 19 19 0
15. Spanyolország 19 19 0
16. Magyarország 17 17 0
17. Fehéroroszország 15 15 0
18. Görögország 15 16 –1
19. Lengyelország 14 10 +4
20. Kanada 13 12 +1
21. Bulgária 13 12 +1
22. Brazília 12 9 +3
23. Törökország 11 10 +1
24. Thaiföld 10 8 +2
25. Csehország 9 8 +1
26. Kazahsztán 9 8 +1
27. Irán 8 6 +2
28. Dél-Afrika 8 6 +2
29. Indonézia 8 4 +4
30. Mexikó 8 4 +4
Az első 30 helyezett érmei összesen 762 774 –12
Egyéb országok 166 154 +12
Összes érem 928 928 0
Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik