Húszmillió euró is kevés Ronaldinhóért?

MUNKÁCSY ANDRÁSMUNKÁCSY ANDRÁS
Vágólapra másolva!
2008.07.16. 23:06
Címkék
Az olasz sajtó szerint a Milan és a Barcelona már megegyezett Ronaldinho átigazolásáról, Spanyolországban azonban óvatosabban fogalmaznak. A piros-feketék kedden húszmillió eurót kínáltak a katalánok támadójáért.

Hosszú idő után Ronaldinho is mét megjelent a Barcelona edzésén. A brazil csillag Raül Sanllehí futball- és Txiki Begiristain sportigazgató társaságában úgy érkezett a tréningre, mint a mesében: jött is, meg nem is…

A katalánok új vezetőedzője, Pep Guardiola ugyanis az üdvözlő szavak után máris pályára vezényelte volna Ronnie-t, ám a hosszú útról – hazájából – érkező világsztárnak esze ágában sem volt szerelést ölteni. „Nem, Pep, most egész máshol járnak a gondolataim” – utasította vissza udvariasan a trénert, aki nem lepődött meg a reakción. Jóllehet Ronaldinho ekkor még „papíron” a gránátvörös-kék együttes keretéhez tartozott, néhány hete maga Guardiola tette őt szabadlistára, és nyilván azzal is tisztában volt, a hetek óta tartó átigazolási hercehurca csúcspontján aligha számíthat a játékosra.

A szakember tehát megértőnek bizonyult, a jövőt illetően azonban nem kertelt. „Semmi gond, használd ki a rendelkezésre álló időt – három napot kapsz, hogy elrendezd a dolgaidat. Ha ezalatt nem történik változás, pénteken várlak az edzésre” – mondta, máris hitelt adva minapi nyilatkozatának, amelyben arról beszélt, egyáltalán nem olyan szelíd ember, mint gondolják.

Ám keménység ide vagy oda, Guardiola aligha számíthat játékosára a hét végi vagy későbbi tréningeken, a napok óta tárgyalásokat folytató barcelonai és milánói stáb ugyanis kedden már nemcsak találkozott, az egyezséghez is igen közel került. A „házigazdákat” Begiristain, Sanllehí, Rafael Yuste és Joan Laporta, a „vendégeket” Ernesto Bronzetti és Adriano Galliano képviselte az összejövetelen, a felek tehát a korábbiakkal ellentétben a legmagasabb – elnöki, illetve alelnöki – szinten tanácskoztak, sőt a Milan első embere, Silvio Berlusconi is folyamatos kapcsolatban állt kollégáival.

Minthogy a piros-feketék pontosan tudták, a Manchester City által ajánlott 32 millió euró (mintegy 7.3 milliárd forint) mellett az általuk kínált 15 millió euró (3.4 milliárd forint) nem versenyképes, mélyen a zsebükbe kellett nyúlniuk, hogy megszerezzék a támadót. Bár esélyeiket némileg javította, hogy Ronnie biztosította őket, szívesebben játszana a lombard városban, a manchesteriek érdeklődése mellett az sem könnyítette meg a milánóiak helyzetét, hogy az utolsó pillanatban még Luiz Felipe Scolari, a Chelsea menedzsere is megpróbálta Londonba csábítani honfitársát.

Kedd délután úgy tűnt: mindhiába. A La Gazzetta dello Sport információi szerint Laporta és Galliani már ekkor egyezségre jutott – a tekintélyes olasz sportlap arról számolt be, hogy előbbi 18.5 millió euróval (plusz mintegy 1.5 milliónyi prémiummal), utóbbi a világbajnok, kétszer a világ legjobb játékosának megválasztott, 82szeres brazil válogatott labdarúgóval lett gazdagabb. A spanyol sajtó szerint viszont csak annyi biztos, hogy közeledtek az álláspontok, vagyis a Milannal három évre tervező, szezononként 6.5 millió euróra számító Ronaldinho nagy valószínűséggel a piros-feketéknél folytatja a pályafutását.

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik