Próféta a hazájában

Hortalezai Bölcs.

Spanyolországban ezzel a megtisztelő névvel illetik az alpesi országokban diadalmaskodó együttes szövetségi kapitányát, az azóta a török Fenerbahcét irányító Luis Aragonést, ám – hiszik vagy sem – az öntörvényű mester nem örül a becenevének.

„Én semmit sem tudok, és sohasem szólítottak így. Egyik testvérem, aki korán meghalt, valóban művelt ember volt, tanult, és ezt tudták is róla; őt tényleg Bölcsnek hívták, ezt pedig meghallotta egy újságíró, és rám akasztotta az elnevezést. Egyébként egyáltalán nem szeretem a beceneveket. Engem Luis Aragonésnak hívnak” – mondta.

Bár ez utóbbit természetesen senki sem vonja kétségbe – mi is csak annyit jegyezzünk meg, az Atlético Madrid korábbi kiválóságát Luis Aragonés Suárezként anyakönyvezték 1938. július 28-án Hortalezában –, hazájában sosem értették az ehhez hasonló megnyilvánulásait, tartózkodó magatartását. Ahogy konokságát, éles kritikáit, a sajtóhoz fűződő enyhén szólva sem baráti kapcsolatát, váratlan kirohanásait vagy éppen zárkózottságát sem.

Jóllehet kinevezésekor, 2004 nyarán szinte mindenki egyetértett abban, hogy a Spanyol Labdarúgó-szövetségnek (RFEF) a másik két jelölt, Benito Floro és Víctor Fernández ellenében Aragonésnek kell bizalmat szavaznia, népszerűsége a későbbiekben sem szökött az egekbe.

Nem nézték jó szemmel, hogy a 2006-os világbajnokságra csak pótselejtező árán vergődött el a csapattal, és nem jósoltak neki nagy jövőt a selección kispadján, miután néhány elődjéhez hasonlóan ő is beleesett a „negyeddöntő csapdájába” – Spanyolországban ugyanis így nevezik a pechszériát, amely a nemzeti tizenegy négy közé jutásért rendezett mérkőzéseit kísérte a közelmúltban (Miguel Munozt, Javier Clementét és José Antonio Camachót sem kerülte el a végzet).

Az Aragonés-legénység ráadásul a franciák elleni vb-kudarc után az Ebselejtezők nyitányán sem vitézkedett: Liechtensteint ugyan elintézte hazai pályán, Belfastból és Stockholmból azonban pont nélkül tért haza. Az ősz mester ez idő tájt bizony nem állt távol a leváltástól…

Ám végül a helyén maradt, s ezzel tulajdonképpen új időszámítás kezdődött. A kapitány úgy döntött, a jövőben csak az kap lehetőséget az együttesben, aki erre rászolgál a teljesítményével, és ez alól az sem mentett fel senkit, ha történetesen ő a selección legeredményesebb gólvágója; a madridi félisten, Raúl (102 meccs, 44 gól) is csak egy lett a sok közül.

Kevesen hittek benne, hogy az immár csak „hóbortos öregúrnak” vélt szakember új e l gondolásának lesz foganatja, de Aragonést sosem foglalkoztatta, ha a népakarat szöges ellentétben állt a döntéseivel, így aztán a hónapokig tartó, Raúl körüli hercehurcából sem csinált nagy ügyet.

„Hány világbajnokságot nyert Raúl? Egyet sem. És hány Európa-bajnokságot? Egyet sem” – reagált a királyi gárda csillagát a válogatottba követelőknek.

Az eredmények pedig őt igazolták: csapata 2006 novemberétől mindannyiszor veretlenül hagyta el a játékteret, csoportelsőként jutott ki a svájci-osztrák rendezésű kontinenstornára, legyőzte az angolokat Manchesterben (1–0), az akkori Ebcímvédő görögöket Szalonikiben (3–2), és kapott gól nélkül küldte haza Spanyolországból többek között a svédeket (3–0), a franciákat és az olaszokat (mindkétszer 1–0) is. Kialakult az alapcsapat, és az „alpesi túra” előtt legfeljebb az okozott némi felzúdulást, hogy néhány, keretbe várt kiegészítő ember helyett Aragonés újoncok nevét írta az utaslista végére. Azt viszont feltehetőleg sosem bocsátja meg neki a Real Madrid népes szurkolótábora, hogy a kispadra nem Raúlt, hanem a spanyol első osztályból kieső Zaragoza támadóját, Sergio Garcíát ültette le…

Mégis, amikor jött David Villa, és mattolta az oroszokat, majd az utolsó pillanatokban túljárt a svédek eszén is, Aragonés haragosai hirtelen elhallgattak. A görögök elleni tét nélküli csoportmeccsen az is kiderült, a cseresorban sincs mit (vagy kit) kifogásolni. A negyeddöntőben pedig már szinte senki sem hitt a szemének: Don Luison ezúttal nem fogott az átok!

S ami a torna végjátékában jött, minden kételyt eloszlatott. A tréner előtt, akiről addig jószerével csak Spanyolországon kívül szóltak elismeréssel, minden honfitársa megemelte a kalapját.

A Hortalezai Bölcs – vagy ahogy ő mondaná: Luis Aragonés – 69 éves korára hazájában is próféta lett.

KÖVETKEZIK

ellenfeleik fölé a spanyolok az Európa-bajnokságon