Totti nem elutasító

CS. P.CS. P.
Vágólapra másolva!
2008.07.13. 00:19
Címkék

Nem mondta ki, utalásaiból mégis pontosan következtethetünk Francesco Totti szándékára: a Roma csapatkapitánya szívesen visszatérne a válogatottba. A címeres mezről 2007-ben lemondó támadó a Sky televíziónak adott rövid interjújában így fogalmazott: „Nem beszéltem Marcello Lippivel a témáról, de később alighanem át kell gondolnom a kérdést. A szövetségi kapitánynyal egyébként a pályán kívül is nagyszerű a viszonyom, nyilván szóba kerül majd köztünk a válogatott is, a csapattal kapcsolatos döntéseket azonban ő hozza meg. Számomra most az a legfontosabb, hogy mihamarabb felépüljek.”

Az olasz futballrajongókat lázba hozó „nagy terv” megvalósulásának esélyét csökkenti, hogy a 31 éves csatár lehetséges visszatéréséről Lippi korábban már nyilatkozott – és nem tűnt túl lelkesnek az ötletet illetően: „Tiszteletben tartom Totti elhatározását, márpedig ő tavaly lemondta a válogatottságot.”

A római futballista mellett továbbra is kérdéses Alessandro Nesta sorsa; a Milan játékosa korábban valószínűleg Roberto Donadoni kapitánnyal fennálló feszült kapcsolata miatt kérte mellőzését, Lippinél viszont újra a nemzeti csapat tagja lehet.

Legfrissebb hírek

Puerto Ricó-i rapper lép fel a LX. Super Bowl félidejében – hivatalos

Amerikai sportok
6 perce

Játék, szenvedély – Hulk közel negyvenévesen sem tesz lakatot a szájára

Minden más foci
26 perce

Gyászol Lewis Hamilton, elvesztette hű társát

F1
33 perce

Bálint Martin Belgiumban nyert rangos kick-box versenyt

Egyéb egyéni
1 órája

La Liga: elmarad a ma esti Valencia–Oviedo bajnoki

Spanyol labdarúgás
1 órája

Heti légiósprogram: Sallai és Szoboszlai egymás ellen a Bajnokok Ligájában

Légiósok
1 órája

Emléktáblát avattak Sterbinszky Amália szülőházán

Kézilabda
2 órája

La Liga: ismét Dzsiddában lesz a spanyol Szuperkupa

Spanyol labdarúgás
2 órája
Ezek is érdekelhetik