Az ész és a szív csatája

VOLESZÁK GÁBORVOLESZÁK GÁBOR
Vágólapra másolva!
2008.07.10. 23:15
Címkék
Kevesebb mint három hét múlva jelentős erőpróba vár az MTK-ra: a török Fenerbahce együttesével csap össze a BL-selejtező második körében. A rémhírek ellenére az ausztriai Karintiában készülő bajnokcsapat inkább erősödött, mintsem gyengült volna. Meglepő viszont, hogy a saját utánpótlásukra büszkén építő kék-fehérek montenegrói hátvédet szerződtettek – kényszerből.

„A fiúk elszántan készülnek” – adott rövid helyzetjelentést az ausztriai Karintiában edzőtáborozó MTK ügyvezetője, Domonyai László. Megnyugtató. Az már kevésbé, hogy egyre közeledik a nagy erőpróba. (Nem lebecsülve a kupagyőztes DVSC-TEVA csapatát, ám ezúttal nem a jövő hét vasárnap esedékes Szuperkupa-döntőre gondolunk – de nem ám!) Még tizennyolcat kell aludni, hogy aztán a Garami József szakmai igazgató vezette aranyérmes gárda július 30-án, szerdán, Isztambulban (magyar idő szerint este nyolc órától) összemérje az erejét a török Fenerbahce együttesével a Bajnokok Ligájaselejtező második körében. A hazai visszavágót egy héttel később, augusztus 6-án játszszák (kezdés: 20.45) – de mielőtt még a Hungária körút felé vennék az irányt, tudatjuk: a Szusza Ferenc Stadionban.

„A játékosok tisztában vannak azzal, hogy milyen óriási lehetőség előtt állnak” – hallottuk az ügyvezetőtől. Nem kételkedünk. A magyar bajnokcsapat megmutathatja magát országvilág előtt, bár gyanítjuk: most az utóbbin van a nagyobb hangsúly. Már csak ezért is kérdezgetjük unos-untalan a kékfehéreket: hogy halad a felkészülés? Erősödik vagy gyengül az MTK? Bizakodjunk vagy tán hagyjunk fel minden reménynyel?

Az ész és a szív különös csatája ez.

Ha hagyjuk, hogy az előbbi kerekedjen felül, akkor hiába minden. A teljesség igénye nélkül készítsünk számvetést: vegyük az egyesületek anyagi lehetőségeit, vagy például a két játékoskeret erősségét. Újból és újból szembesülünk azzal, mekkora a lemaradásunk. A honi élcsapatok csak kullognak az európai középmezőny mögött – így aztán az MTK is.

A rideg racionalitás mondatja velünk: a párharc végkimenetele nem lehet kérdéses.

Csak hát ott van az a fránya szív…

„Ezért szép játék a futball” – érvel Domonyai László. Legalább a kezdő sípszóig reménykedjünk. Mert mindig érhetik az embert meglepetések, ugyanúgy, ahogy csalódások is – igaz, a kellemes meglepetést könnyebb elviselni.

„Szó sincs arról, hogy feltartott kézzel vágnánk neki a párharcnak – folytatta az ügyvezető. – Nincsenek kétségeim, a pályára lépő játékosok arra törekednek majd, hogy bárki szemébe nézve, őszintén elmondhassák: mi mindent megtettünk.”

Mindenesetre jó hír, hogy egyelőre az átigazolások során inkább erősödött, mint sem gyengült volna a fővárosiak játékoskerete.

„Abból indulok ki, hogy az a gárda számít alapcsapatnak, amely megnyerte a bajnokságot – vallja az ügyvezető. – És mivel e tekintetben nem változott semmi, az újak, illetve egy régi-új játékos érkezése jókora erősítéssel ér fel.”

Bori Gábor ugyanis visszatért az angol Leicester City együttesétől, a tehetséges középpályás, Nagy Gábor a Szombathelyi Haladástól igazolt az MTK-hoz, s érkezett légiós is a 23 esztendős montenegrói Marko Radulovics személyében – bár az ő érkezése a klub csapatépítési koncepcióját ismerve némiképpen talány.

Hogy miért? Emlékezzünk rá: szembeötlő betűkkel adtuk hírül, hogy BL-selejtező ide vagy oda, a fővárosiak nem térnek le a megkezdett útról, külföldi játékosok helyett a saját utánpótlásukban bíznak a sikerrel megvívott bajnokság után. Ehhez képest…

„Nem változott az eredeti elképzelésünk – szögezte le Domonyai László. – Továbbra is számítunk a Sándor Károly Akadémia tehetségeire, de most kényszerhelyzetbe kerültünk. A jobbhátvéd posztján egyelőre nincs olyan fiatal növendékünk, akinek ne okozna törést a fejlődésében, ha azonnal a mély vízbe dobnánk.”

Kérdezhetnénk máris, hogy mi a helyzet a stabil kezdő Horváth Leventével, aki lapunk osztályzatai alapján a jobbhátvédek között az előkelő második helyet érte el a játékosrangsorban. Elébe vagy mögé érkezett Marko Radulovics – netán a helyére?

„Nem titok, a selejtezők után több játékosunknak is megadjuk a lehetőséget, hogy külföldi csapatnál folytassa a pályafutását – kaptuk a magyarázatot. – Az átigazolási időszak augusztus harmincegyedikéig tart, van még időnk bőven. Nem zárható ki, hogy Horváth Levente iránt is sorban állnak majd az érdeklődők. Hiába néztünk körül idehaza, kiderült, hiányposztról van szó, viszont fontosnak tartom leszögezni, hogy a montenegrói fiú senki elől sem veszi el a helyet a csapatban.”

Vagyis az MTK nem adja fel a klubfilozófiáját, és alapvetően a saját fiataljaira épít, ha tud. Játékosokat nevel, hogy példát mutasson a hazai mezőnynek – most főképp elszántságból.

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik