Hamarosan újra munkába áll

A. A.A. A.
Vágólapra másolva!
2008.07.08. 00:43
Címkék

Vasárnap este még Kijevben vívott, de a hetet már Magyarországon kezdte Hormay Adrien, a párbajtőrvívás új Európa-bajnoka. A csapatversenyek még csak most kezdődnek a kontinensbajnokságon, a szövetségi kapitány viszont fiatalít. Hormay Adrien lassan újra munkába áll, üzletvezetőként gondolkozhat tovább azon, az újabb olimpiai ciklus belefér-e még sportpályafutásába, ha már Pekingben nem lehet ott. Az Európa-első saját bevallása szerint beleszületett klubjába, az MTK-ba, ahol Skóró István nevelte.

Úgy kelt fel vasárnap, hogy Európa-bajnok lesz?

Csak szerettem volna úgy felkelni – válaszolta Hormay.

– Nehezen indult a nap, az első két asszóban rosszul ment, még a harmadik sem volt olyan, hogy nagyon magával ragadott volna a vívás. Aztán az ötödik tájékán már mondta a mesterem, Udvarhelyi Gábor, hogy kezd összeállni a mozgásom, kezdenek a dolgok a helyükre kerülni.

Melyik volt a nap legnehezebb szakasza?

A nyolcaddöntőben a német Imke Duplitzer borzasztóan nehéz ellenfél volt, csak egyetlen tussal tudtam győzni tizenöt tizennégyre. A francia színekben versenyző Király Hajnalkától is tartottam a legjobb nyolc között, de miután őt is megvertem, boldog voltam, hogy az első három között végzek, és érmes leszek az Európa-bajnokságon. Egyéniben ez az aranyérem a legnagyobb sikerem.

Miért jött haza a csapatversenyek előtt?

Már régebben megbeszéltük a szövetségi kapitánnyal, hogy szeretne fiatalítani. Más országoknál is gyakori, hogy párbajtőrben a B-csapatot indítják el az Európa-bajnokságon, hiszen Pekingben nem olimpiai szám a csapatverseny ebben a fegyvernemben. Női tőrben, férfi kardban és férfi párbajtőrben viszont még beleszámít az Európabajnokság az olimpiai rangsorba, így muszáj a legerősebb együttest indítani Kijevben. Nálunk nem lett volna értelme, Nagy Tímea, Mincza Ildikó és én is a korosabb generációt képviseljük, maximálisan egyetértettem Kulcsár Győzővel, hogy fiatalabb versenyzőket nevezett be.

Peking helyett lesz még olimpia az életében?

Adok magamnak fél évet, hogy eldöntsem, mi legyen a folytatásban. Állást kellett keresnem a tavasszal, rá voltam kényszerülve, hogy biztos anyagi hátteret teremtsek magamnak. Egy lakberendezési szalon üzletvezetőjeként dolgozom, bútorokat, textileket, tapétákat forgalmazunk. Úgy nézett ki, egyből munkába kell állnom az Európa-bajnokság után, de most újítják fel az üzletet. Nagy pihenés azért nem lesz, két héten belül megint dolgozom.

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik