Végre pontosan céloztak

LIPCSEI ÁRPÁDLIPCSEI ÁRPÁD
Vágólapra másolva!
2008.07.06. 23:07
Címkék
Az egyik cseh internetes portál szerint a Honvéd szombati, teplicei 3–1-es győzelmével a magyar csapat gyakorlatilag továbbjutott az UEFA-Intertotó-kupában – a két edző, Pölöskei Gábor és Petr Rada egybehangzó véleménye szerint még nem.

Stepán Vachouseket összezavarta a Bp. Honvéd, illetve a Magyar Kupa-ezüstérmes szombat esti, csehországi produkciója. Pedig tapasztalt játékos, nem zöldfülű ficsúr: a Teplice legismertebb futballistája, a 2004-es Európabajnokságon nem prágai lakásából, hanem közvetlen közelről figyelte Pavel Nedvedet (a németek ellen 2–1-re megnyert csoportmérkőzésen ő helyettesítette a csapatkapitányt), ráadásul 23szoros válogatott...

A cseh középpályás a 3–1es magyar sikerrel záruló teplicei UEFA-Intertotókupa-mérkőzés előtt – a szokásos bókok mellett – azt nyilatkozta: kellő körültekintéssel térképezték fel a budapesti riválist, amely a kontrajátékban erős, s elsősorban a gyors afrikai támadók (Abass, Abraham) okozhatnak nehéz pillanatokat a Gambrinus Liga tavalyi ötödikje hátsó alakzatának. A lefújást követően viszont önkritikusan már így fogalmazott: „Magunkat vertük meg, mert nem figyeltünk a magyarok ellentámadásaira, és közben ostoba egyéni hibákat követtünk el.”

Az utóbbi vélemény ismeretében nehéz komolyan venni az előbbit, mivel az összecsapás hajrájában a Honvéd két tipikus kontragólt szerzett – Abraham és Abass révén.

A prágai Mladá Fronta Dnes napilap internetes oldalának tudósítója „Elszálltak a remények” címmel kívánta tudatosítani az olvasókban a fürdővárosiak váratlan vereségének következményét, azaz a fájdalmasan korai kupabúcsút – amiről persze szó sincs.

„A szünetig a játékosok saját bőrükön érezhették, amit előzetesen is közöltem, hogy a magyarokat nem lehet félvállról venni. Nem dramatizálok, kikaptunk, mert a Honvéd valamennyi megingásunkat kihasználta. Nehéz helyzetbe hoztuk magunkat, de még nem nevezték meg a továbbjutót. Ott leszünk Budapesten, becsületesen az utolsó pillanatig harcolunk” – fogalmazott Petr Rada, a Teplice edzője, majd leszedte a keresztvizet az iskolás helyezkedési hibákat elkövető Vlastimil Vidlickáról, valamint a jobbhátvédet a bajban rútul magára hagyó belső bekkekről. Ennyi erővel mindamellett a korábbi cseh gólkirályt, Tomás Junt, sőt a szöglet- és szabadrúgáskombinációkban érintett valamennyi játékosát nyíltan bírálhatta volna a vezetőedző. Arról nincs adat, hogy a csehek hányszor ívelték oldalszabadrúgásból Rabóczki Balázs kapuja elé a labdát, az ellenben beszédes, hogy 18 szögletből (egy szöglet fél gól...) ugyanannyiszor voltak eredményesek, mint centerezésből.

Ami ott kritika, itt dicséret: a Honvéd légi és földi elhárítása Rabóczki Balázzsal az élen felettébb hatékonyan működött, s a „célzókészülékkel” elöl sem akadt gond. A piros-feketék a statisztika szerint hatszor lőttek kapura, a kísérletek közül Martin Slavíknak négyszer kellett volna közbeavatkoznia – egyszer sikerült.

Legfrissebb hírek

Sportembergyár – Ballai Attila publicisztikája

Vizes vb 2025
2 órája

Jöjjön a negyvenedik! – Zsoldos Barna jegyzete

F1
2 órája

Gruber-parádé a Kazincbarcika ellen; Nagy László: Két-három lépéssel a Szeged előtt…

E-újság
2 órája

Vasárnapi sportműsor: Magyar Nagydíj; záró nap a vizes vb-n

Minden más foci
2 órája

Spában már a Q1-ben kiesett mindkét Aston Martin, a Hungaroringen kibérelték a harmadik sort

F1
3 órája

Valter Attila 57. lett a San Sebastián-i egynapos versenyen

Kerékpár
3 órája

Nyerő mesterhármas a ráadásban, emberhátrányban – ilyen is történt a Magyar Kupa szombati nyitányán

Labdarúgó NB I
4 órája

„Bernie kinézett az ablakon a Halászbástyára és közölte, hogy ide kell hozni a versenyt” – Dávid Sándor-interjú

F1
4 órája
Ezek is érdekelhetik