A futball megújítója akar lenni

KORMANIK ZSOLTKORMANIK ZSOLT
Vágólapra másolva!
2008.07.06. 23:07
Címkék

Angliában, különösképp Manchesterben időről időre megfogalmazódik az óhaj: szinte mindegy, milyen beosztásban, csak térjen vissza Eric Cantona! A United híveinek körében nem kevesen az 1997-ben visszavonuló Eric királyhoz kötik a klub máig tartó sikersorozatának kezdetét – ennek fényében érthető, hogy a hírekben szűkölködő nyáron Cantona manchesteri munkavállalása is újra terítékre került. A Sunday Express című lap vasárnap Canto egyik közeli barátjára hivatkozva „biztos információval” állt elő, hogy az egykori legenda hiába merült el látszólag a filmezésben és a strandfutballban, szíve mélyén arra vágyik, hogy a United edzői stábjába kerüljön.

Cantona körül ezekben a napokban meglehetősen nagy a nyüzsgés, és csak részben azért, mert vezetésével a francia válogatott megkezdte a felkészülés utolsó szakaszát a július 17-én Marseille-ben rajtoló strandfutball-világbajnokságra. A „színes beszédű” Canto a közelmúltban terjedelmes interjút adott a Sport című francia hetilapnak, amelyben szokásához híven velősen fogalmazott – a francia média ezeket az állításait szeretné élesíteni, de legalább megismételtetni vele. Például azt, hogy az Európa-bajnokságon „a

francia válogatott mindent felvonultatott, amit utálok a futballban”, vagy azt, hogy „a nagypályás futball történetének legnagyobb edzője akarok lenni, és az is leszek”. A francia sport fenegyereke azonban most már kizárólag a strandfutballról akar beszélni, más témákkal kapcsolatban annyi a közlendője: „Teljes mértékben tartom, amit korábban elmondtam, csak éppen nem fogom ötvenezerszer megismételni.”

Így aztán marad a június végi gondolatok felelevenítése, például, hogy Cantona a futball művészeként és megújítójaként kíván helyet szorítani magának az edzők társadalmában, és legalább olyan találmánnyal akar hozzájárulni a játék fejlődéséhez, mint amilyen a WM-rendszer vagy a totális futball volt. S való igaz, Eric király úgy véli: angol szövetségi kapitányként vagy a Manchester United trénereként dolgozhatna a leghatékonyabban.

Olyan időkben, amikor Sir Alex Ferguson menedzser a közelgő (persze azért így sem holnapi) visszavonulásáról beszél, segítője, Carlos Queiroz pedig a portugál válogatott kapitányi széke felé tart, Canto szavai legalábbis megérnek egy gondolatkísérletet.

Legfrissebb hírek

Gyász: elhunyt a finn gerelyhajító, aki legyőzte Kulcsár Gergelyt az olimpiai döntőben

Atlétika
14 perce

Pro licences szakember vette át az ETO női csapatának irányítását

Labdarúgó NB I
23 perce

Vízilabda: vb-negyedik az U20-as férfiválogatott

Utánpótlássport
49 perce

Vas Blanka csapattársa nyerte meg az egynapos koppenhágai sprintet

Kerékpár
53 perce

Fitnesz: kilenc magyar aranyérem a gyerek-világbajnokságon

Utánpótlássport
1 órája

Stollár Fannyék elveszítették a nottinghami páros elődöntőt

Tenisz
1 órája

Klub-vb: kétszer is ráijesztett a Dortmundra a Sundowns, de a németek nyertek

Klub-vb
1 órája

A portugálok büntetőt hibáztak, a hollandok emberhátrányban jutottak négy közé az U21-es Eb-n

Minden más foci
1 órája
Ezek is érdekelhetik