Nincs az a pénz?

Azért lássuk be: ebben mindig van valami, ami gyanús. Illetve ez a szó talán túlzás, ám ha abból indulunk ki, ami köztudomású, azaz a játékosok többek között a magasabb jövedelem miatt szerződnek külföldre, akkor minimum elgondolkodtató, ha sikerül őket visszacsábítani.

Persze több oka is lehet, ha egy futballista hazajön. A legtisztább ügy, amikor eltölt kint több évet, be is fut a maga szintjén, majd szép volt, elég volt alapon hazaköltözik, de érez még magában annyi erőt, hogy itthon levezessen egy-két esztendőt. Az általunk megkérdezett klubvezetők szerint velük viszonylag könnyű dűlőre jutni, hiszen kint már megszedték magukat, és bár nyilván nem egy zacskó tökmagért kanyarítják nevüket a szerződés aljára, igényeik nem is túlzóak. Lényegében a futballista- és a civil élet közötti átmenetről van szó, amíg a labdarúgó utóbbit szervezi, hasznosan tölti idejét a pályán, segítve valamelyik klubot.

Mert bizony – és kicsit sajnos – ők mindig nagy segítséget jelentenek, hiszen nem tolonganak az első csapatok környékén azok a húszéves tehetségek, akik az élet természetes törvényei szerint az öregfiúk közé kényszerítenék a levezetni hazaérkező, már-már obsitos futballistákat.

Ám az előbb a visszacsábítás szót használtuk, és maradjunk is ennél.

Hétköznapi körülmények esetén csábítani lehet, de viszszacsábítani lehetetlen, és elsősorban nem is a pénz miatt. Több klubvezető is elmondta, hogy egyszer-egyszer megpendítette valamelyik hazalátogató egykori futballistájának, mi lenne, ha...

És itt meg is szakadtak a tárgyalások. A mondat végére sem értek, amikor a leghatározottabb visszautasítással szembesültek. Egyikük viccesen azt mondta a német második ligában szereplő játékosnak, hogy biztos van az a pénz, mire az habozás nélkül rávágta: nincs! Azok, akik kicsit is megtalálják számításukat külföldön, hallani sem akarnak a hazajövetelről. De miért is akarnának? Amikor mondjuk a Championshipbe cseppenő játékos néhány hónap után arról lelkendezik, hogy ugyan alig játszott néhány meccsen, de az utcán már felismerik, vadásznak az aláírására, olyan körülmények között él, hogy csak a futballra kell összpontosítania, telt házas stadionokban zajlanak a meccsei lélegzetelállító hangulatban, a szerződés pontjait a klub is szigorúan betartja, tényleg őszintén teszi hozzá: ja, persze a pénz sem közömbös.

Ám nem is elsődleges.

Éppen ezért ne is számítsunk arra, hogy ha valaki fiatalon megkapja a lehetőséget, és a magyartól eltérő környezetben futballozhat, vissza lehet csalogatni, amíg még ereje teljében van.

Ennek persze látszatra ellentmond, hogy például Rajczi Péter és Kenesei Krisztián is hazajön, hiszen előbbi 27, utóbbi pedig 31 éves csupán. (Rajczi Péter éppen csütörtökön írta alá szerződését az Újpesttel.) Ám mint már mondtuk, sok oka lehet ennek. Egyikük sem találta meg a számítását – tegyük hozzá, az érintett külföldi klubok sem velük – Burnsleyban, majd Pisában, illetve Avellinóban, ugyanakkor információink és sejtéseink szerint kettőjük esete még csak nem is rokonítható. Kenesei Krisztián magyar szinten remek labdarúgó, igyekszik mindig jól eladni magát, és alighanem most is ennek megfelelően dönt majd. Az egyik fővárosi klub nála abszolút csúcsgázsinak számító öszszeggel csalogatja, ám állítólag labdába sem rúghat az egyik újonc ajánlata mellett, amely havi másfél millió forint körül mozog – nos, ez alighanem versenyképes az olasz második vonal kiesőjelöltjeinél megkereshető jövedelemmel.

Rajczi Péter ambíciói azonban mások, ő mindenféleképpen vissza akar menni külföldre, ám a jelek szerint ezt a célt jobban szolgálja a hazatérés, mint a maradás. Ott epizódszerepekre is csak ritkán számíthat, itthon viszont király lehet, gólokat szerezhet, formába lendülhet, akár a válogatottba is visszaverekedheti magát – ezen az úton mégiscsak hamarabb jut jó szerződéshez, mint mellőzötten az olasz vagy más ország alsóbb osztályából. Persze ne legyenek illúzióink, várhatna jó ajánlatra a nyár végéig, amikor az átigazolási időszak lezárul Európában, és az Újpest nyilván mélyen nyúlt a zsebébe, hogy kikényszerítse már most a döntést, hiszen Kovács Zoltán távozása – elküldése – után nemcsak egy csatár góljaira, hanem közönségkedvencre is szükség van. Persze a lilák is tisztában vannak vele, hogy csak időlegesen számíthatnak szolgálataira, Rajczi Péter nyilván az első külföldről érkező kedvező ajánlatra igent mond.

Rajczi Péter, Kenesei Krisztián, a debreceni Kerekes Zsombor vagy éppen Kabát Péter – szabályt erősítő kivételek. Amíg a magyar futball közege és anyagi háttere valami csoda folytán nem változik meg teljesen, ez az út lényegében mindig egyirányú marad.