Olaszország helyett Pécs

F. Z.F. Z.
Vágólapra másolva!
2008.07.02. 14:16
Címkék

Magyar viszonylatban igazi nagy hal akadt a MiZo Pécs 2010 horgára: a női bajnokság legutóbbi két idényének ezüstérmesét, Török Szilviát szerződtette a következő idényre. A 27 éves irányító kedden írta alá a megállapodást a baranyai együtteshez, amelynél többek között az is lesz a feladata, hogy pótolja a cseh Brnóhoz távozó Fegyverneky Zsófiát. Az előző négy évadban Szegeden játszó Törököt ez egyáltalán nem nyomasztja, sőt.

„Inkább motivál, hogy Zsófi helyén játszhatom, de még az sem biztos, hogy valóban így lesz, ugyanis az előző idényben csak irányítóként szerepeltem Szegeden, míg ő a kettes poszton kosarazott – mondta a korábbi válogatott játékos. – Eltökélt szándékom volt, hogy külföldre igazolok, kaptam is két ajánlatot, a Napolitól és egy másik olasz középcsapattól, de aztán befutott a Pécs ajánlata, amelyet el is fogadtam. Leendő társaim zömét jól ismerem, s külön öröm lesz Iványi Dalmával egy együttesben játszani. Négy év után úgy éreztem, jót tesz a váltás, s már alig várom az idénykezdetet.”

Az irányítónak januárban egyszer még biztosan vissza kell térnie Szegedre, tekintve, hogy a Szegedi Tudományegyetem Juhász Gyula Tanárképző Főiskoláján akkor államvizsgázik művelődésszervező és média szakon.

Legfrissebb hírek

Vasárnapi sportműsor: Ferencváros–Paks rangadó, F1-es Szingapúri GP

Minden más foci
3 órája

Vereség a Chelsea-től is, lejtőn a Liverpool; Bombagól után különös 11-es a vidéki rangadón

E-újság
3 órája

Megkéselték Indianapolisban a New York Jets korábbi irányítóját

Amerikai sportok
4 órája

A mi kutyánk kölyke – Malonyai Péter jegyzete

Angol labdarúgás
4 órája

Sportági félistenek – Ballai Attila publicisztikája

Kézilabda
4 órája

Három góllal nyert a Marseille, zsinórban negyedik győzelmét aratta a Ligue 1-ben

Francia labdarúgás
4 órája

Vinícius Júnior duplázott, Kylian Mbappé is betalált, nyert a Real Madrid

Spanyol labdarúgás
4 órája

Arne Slot: Három helyzetet is kialakítottunk, de Kerkez, Szoboszlai és Isak sem élt vele

Angol labdarúgás
4 órája
Ezek is érdekelhetik