Szódavíz, csodaturmix

Mennyi volt a leghosz szabb idő, amit munka nélküli edzőként töltött? Mennyi volt a leghosz szabb idő, amit munka nélküli edzőként töltött?

Nagyjából egy szezon – mondta Csank János. – A Videotontól köszöntem el, s valahogy úgy alakult, hogy nem hívtak sehová. Nem éreztem jól magam. Nem elsősorban a fizetés hiányzott, hanem a rendszeresség. Nekem már csak olyan az életem, hogy minden az edzések és a meccsek körül forog. Csapat és munka nélkül szétesnek körülöttem a napok, nem tudom, hogy hétfő, kedd vagy éppen péntek van. Meg aztán van egy naplóm, egy naptáram, mindegy is, hogyan nevezzük, amelyben minden fontos adat, dátum benne van...

Mikor írt bele legutóbb?

Talán egy hónapja.

A Ferencvárosnál hivatalosan elköszöntek öntől, egyáltalán mikor járt utoljára az Üllői úton?

A bajnokság befejezéséig rendszeresen megfordultam a Fradi-pályán, tudniillik valóban szükség volt ott a segítségemre. Ez azt jelenti, hogy az új angol edző, Bobby Davison mindig kikérte a véleményemet a soros ellenfélről, így heti rendszerességgel beszélgettünk. Ami a búcsút illeti: természetesen elköszöntem mindenkitől.

Gondolom, keserű emlékekkel a lelkében.

Nem volt jó év, az biztos. Nem vállalom azonban a felelősséget, amiért a Fradinak nem sikerült feljutnia. Én irányítottam a csapatot a bajnokság nagy részében, így természetesen megvan a magam bűne a kudarcban, de nem vagyok hajlandó egyedül elvinni a balhét.

Pedig néhány játékos burkoltan arról beszélt, hogy elavultak az edzésmódszerei, hogy a tréningek miatt tompák, fásultak voltak, hogy a taktikának köze nem volt a korszerű futballhoz...

Magam is olvastam a velem kapcsolatos kritikákat, amelyekről az a véleményem, hogy rendkívüli unintelligensek voltak. Tudja, még nem találták fel azt a játékrendszert, amelyben nem kell futni! Arról sem én tehetek, ha valaki az életmódját nem képes alárendelni a kemény edzéseknek. Megfogadtam, hogy nem megyek bele semmiféle sárdobálásba, de egy biztos: én nem égtem ki, és pontosan tudom, mit tudok, mennyit érek.

Bántja a kritika? Rosszulesik, ha például Lisztes Krisztián azt nyilatkozza önnel kapcsolatban, hogy a Bundesligában nem olyan tréningekhez szokott, mint amilyeneket ön vezényelt neki?

Évekig tanultam azért, hogy edző legyek, megszereztem minden papírt, bizonyítványt, napról napra, hónapról hónapra és évről évre képeztem magam, és ennek ma sincs vége. Ne tartson senki nagyképűnek, ha azt mondom, nem esek hanyatt a Milan vagy épp a Real Madrid taktikai repertoárja előtt. Felkészült szakembernek tartom magam, éppen ezért a Bundesligában szereplő klubok edzésmódszereit is alaposan tanulmányoztam, és figyelem a mai napig. Sőt rendszeresen olvasom az ottani Fussballtrainer című szaklapot. Nekem ne jöjjön egyetlen futballista se ilyen rosszindulatú „szakmaiskodással” ha

nincs tisztában azzal, micsoda égbekiáltó különbségek vannak a német és a magyar futball lehetőségei között. Amíg mi itthon szódavízzel gyógyítunk, frissítünk, addig odakint ezt csodaszerekkel teszik. Amíg nekem például Siófokon úgy kellett edzenem a csapattal, hogy a lelátó és az oldalvonal közötti hat méter „széles” kopott füves részt használhatom, mert a pályát kímélni kell, addig ne nagyon beszéljünk a Bundesligáról.

És mit szólt például Verebes József megjegyzéséhez? A Mágus azt mondta: rendkívül rossz döntés volt Csank Jánost kinevezni a Ferencváros élére a védekező stílusa miatt.

E nyilatkozat után az edzőtestület etikai bizottságának kellene véleményt formálnia a kollegialitásról. Nagyot mondani, hatásos mondatokkal kirukkolni a legkönnyebb. Itt van ez az úgynevezett letámadás. No már most, én ki merem jelenteni, hogy ez kamu! Átverés! Nincs az a csapat, amely kondival bírja egész meccsen át, hogy már az ellenfél tizenhatosától kezdve sprinteljen a labda után. Figyelembe kell venni a játékosok egyéni képességeit. Vagy egyszerűen ellesni a trükköket. Emlékszem, valamikor a nyolcvanas években egy svéd csapat játszott Budapesten, s tőlük láttam három olyan támadásvariációt, amelyet a lefújás után sebtiben felírtam magamnak. Később ezt a Vác edzőjeként sikerrel alkalmaztam. Az egyik magabiztos edzőkollégára mindig is jellemző volt, hogy nem térképezte fel az ellenfelet, így bennünket sem. A meccs előtt fogadtam váci pályaedzőmmel, Vass Lászlóval, hogy vajon „megkajálja-e” a mi taktikánkat. Persze hogy „megkajálta”. Csak intettem Nagy Tibornak az ötödik percben, hogy mehet... Ennyi a válaszom a Mágusnak.

Visszatérve a Ferencvárosra, lehet, hogy nem érzi felelősnek magát a kudarcot jelentő harmadik hely miatt, de a szurkolók most sem értik, miért nem sikerült a feljutás.

Amikor az Üllői útra kerültem tavaly nyáron, borzasztó rossz volt a hangulat. Ráadásul pénz sem volt, és ami a legjobban bosszantott, elveszítettem két alapemberemet, a távozó Balog Zoltánt és Jeremias Buzt. Úgy voltunk vele, ha télen három vagy négy pont lesz a lemaradásunk, az még belefér. Decemberben is bizakodtam, de amikor kiderült, hogy még mindig nem fogadták el az angol pályázatot, továbbra sem kapnak rendesen fizetést, prémiumot a játékosok, újra a letargia lett úrrá mindenkin. Nem tudtunk erősíteni, a csapat nem állt össze. Nekem tiszta a lelkiismeretem, ugyanakkor azt is elismerem, hogy már nem dolgoztattam meg annyira keményen a futballistáimat, mint évekkel korábban. De kontroll alatt voltam, Csató Sándor pályaedző, no meg az angolok pontosan tudják, milyen munkát végeztem. Ismétlem, nem öregedtem meg, s nem járt el felettem az idő. Ezt be is bizonyítom. Csak azt nem tudom, hogy hol és mikor.