Reggel és este is játszanak

A. A.A. A.
Vágólapra másolva!
2008.06.26. 23:20
Címkék

Már nemcsak pekingi ellenfelei, hanem pontos meccsidőpontjai is ismertek a héten Zalakaroson készülő női válogatottunknak. E szerint az olimpiai női kézilabdaprogram második mérkőzését a mieink játsszák az augusztus 9-i Franciaország–Angola meccs után, helyi idő szerint háromnegyed 11-kor kell a svédekkel megmérkőzniük. Magyarországon ekkor hajnali háromnegyed öt lesz. Két nap múlva ugyanebben az időpontban lépnek pályára legjobbjaink Brazília ellen, augusztus 13-án, 15-én és 17-én viszont a napi záró meccs válogatottunké, az első két fellépéshez viszonyítva pontosan tíz órával később lép pályára Hajdu János együttese. Azaz a németek, az oroszok illetve a dél-koreaiak elleni összecsapásra magyar idő szerint 14.45-kor kerül sor, odakint ekkor már este háromnegyed kilenc lesz. Nemzeti csapatunk hétfőn kezdte meg a felkészülést a játékokra, egyelőre némi fizikai alapozás – futás, erősítés – is a napi program fontos része. A jövő héten már Tatán táboroznak a hölgyek, s mindinkább előtérbe kerül a labda.

Legfrissebb hírek

Sportlövészet: Fábián arany-, Major ezüstérmes az Eb-n, 25 méter standard pisztolyban

Egyéb egyéni
19 perce

Mire lesz elég a leggazdagabb francia család pénze és az RB-csoport tudása?

Francia labdarúgás
48 perce

Vizes vb: nagy csatában dőlt el a férfi szinkrontoronyugrás döntője

Vizes vb 2025
52 perce

Csaknem 83 millió forintért kelt el Kobe Bryant sportcipője

Kosárlabda
1 órája

Kós Hubert döntőt úszik 100 méter háton a vizes vb-n

Vizes vb 2025
1 órája

MLSZ: „A cigányozás sem pálya!” – Vági Márton az NS-nek

Labdarúgó NB I
1 órája

Budapesten rajtol az idei Teqball Tour

Minden más foci
1 órája

Vizes vb: Molnár Endrét beiktatták a Nemzetközi Hírességek Csarnokába

Vizes vb 2025
1 órája
Ezek is érdekelhetik