Euro 2008: a lapok szerint Iker Casillas történelmet írt

Vágólapra másolva!
2008.06.23. 16:18
A spanyol sajtó egyértelműen Iker Casillast tartja az olaszok ellen büntetőpárbajban megnyert labdarúgó Európa-bajnoki negyeddöntő hősének.
"Iker megváltoztatta a történelmet" - írja a Marca című lap a két 11-est is hárító kapusról, aki "leszámolt a rémálmokkal". Az újság ezzel arra utalt, korábban többször előfordult, hogy a spanyolok brillíroztak a csoportmeccseken, majd az egyenes kieséses szakaszban következett a váratlan búcsú.

A Marca értékelése szerint a Vörösök irányították a meccset, nekik voltak helyzeteik, míg az olaszok egy spanyol hibára vártak, ami végül nem következett be. Egyúttal kiemeli, hogy a spanyol védelem gépszerűen futballozva játszott, melynek eredményeként Casillas kapuja először maradt érintetlen a kontinenstornán.

Az AS azt írja, hogy a spanyol gárda mindenben felülmúlta olasz riválisát, így megérdemelte a győzelmet, még ha csak 11-esekkel is vívta ki azt. A cikk azt taglalja, hogy a világ két legjobb kapusának mérkőzésén törvényszerű volt a 0-0-s végeredmény.

A Sport című lap Casillas hőstettén kívül kiemeli: Aragonés csapata nemcsak futballozni tud, hanem versenyezni is, és Olaszország ellen ez vezetett sikerre.
Legfrissebb hírek

A spanyol topfutballisták

Foci Eb 2012
2009.06.07. 03:02

Videó: Pepe ámokfutása és Casillas kivédett büntetője

Spanyol labdarúgás
2009.04.22. 00:32

Casillas: A Realnak világklasszisokat kell igazolnia a BL-sikerhez

Spanyol labdarúgás
2009.04.13. 19:43

Real Madrid: Buyo dicsérte a rekordját beállító Iker Casillast

Spanyol labdarúgás
2009.02.08. 19:10

Gonzalo Higuaín találata három pontot ért a Real Madridnak

Spanyol labdarúgás
2009.02.07. 22:05

A Barcelona és a Real Madrid már a Bajnokok Ligájára készül

Spanyol labdarúgás
2009.02.07. 14:58

Sokat számított az Eb-győzelem, spanyol fölény a FIFA álomcsapatában

Minden más foci
2009.01.20. 14:19

IFFHS: az Európa-bajnok Casillas volt a legjobb kapus 2008-ban

Minden más foci
2009.01.09. 11:03
Ezek is érdekelhetik