Bodrogi sokat javított

M. A.M. A.
Vágólapra másolva!
2008.06.19. 00:41
Címkék

Jól sikerült magyar szemszögből a Svájci körverseny ötödik szakasza, Bodrogi László sokat – 16-ot – javított összetettbeli helyezésén, az 55. helyről lépett előre a 39-re. Még úgy is, hogy hat másodperc híján két percet kapott a szerdai részgyőztestől, a német Markus Fothentől, aki az összesítésben a hetedik helyre jött fel az előnyét továbbra is örző spanyol Igor Anton Hernández mögött. Az EuskaltelEuskadi kerekese ezúttal az első nagyobb bolyban ért célba, a negyedik helyezettel azonos idővel, pedig az etap végén már egyetlen csapattársa sem segítette, mind lemaradtak. Bodrogiék viszont a harmadik nagyobb bolyban négyen voltak Crédit Agricole-osok, ez nyilván megkönnyítette a helyzetüket. Örömteli: az időközben 144 tagúra fogyatkozó mezőny első harmadában találjuk a magyar bringást.

Legfrissebb hírek

„Pokoli küzdelem lesz magunk mögött tartani Piastrit" – a Red Bull taktikája bevált, de mit hoz a verseny?

F1
2 órája

Wilsont máris utolérte a Crucible átka, a sznúker-vb első napján eldőlt, hogy nem lesz címvédés

Egyéb egyéni
2 órája

Vasárnapi sportműsor: Fradi–Nyíregyháza, Leicester–Liverpool, Szaúdi Nagydíj

Minden más foci
2 órája

Újabb két magyar érem a dohai tornavilágkupán

Torna
3 órája

Ez a forduló sem maradt Doué-gól nélkül, a PSG legyőzte Loic Nego csapatát

Francia labdarúgás
3 órája

Elúszott a bajnoki arany? Kikapott a kiesőjelölttől az Atlético

Spanyol labdarúgás
3 órája

„Agyátültetésre van szükségem” – Hamilton továbbra is szenved az időmérőn a Ferrarival

F1
3 órája

Győzelmet aratott a Roma a Verona ellen

Olasz labdarúgás
4 órája
Ezek is érdekelhetik