Győzelmével nemes választ adott Van Basten és csapata az őket vádolóknak

Vágólapra másolva!
2008.06.17. 22:47
Hollandia 2–0-ra verte Romániát a számára tétnélküli találkozón a C-csoport zárófordulójában. Ezzel keleti szomszédaink kiestek, míg a csoport másik találkozóján a franciákat megverő olaszok továbbjutottak. Van Bastenék tehát bebizonyították, hogy alaptalanok voltak a franciák és az olaszok vádaskodásai.
Huntelaar (középen) lőtte az első holland gólt
Foró: Reuters
Huntelaar (középen) lőtte az első holland gólt
Huntelaar (középen) lőtte az első holland gólt
Foró: Reuters
Huntelaar (középen) lőtte az első holland gólt

Marco van Basten, a hollandok szövetségi kapitánya csak Khalid Boulahrouzt és Orlando Engelaart hagyta meg a franciák elleni kezdőcsapatból, míg Románia az olaszok ellen orrát törő Mirel Radoi és az eltiltott Dorin Goian kivételével a legjobbjaival kezdte a sorsdöntő összecsapást.

TEKINTSE MEG KÉPGALÉRIÁNKAT!

Nem estek fejjel a falnak – azaz a holland védelemnek – a románok, nem akartak abba a hibába esni, hogy a fiatal holland csapat lekontrázza őket.

Ennek is köszönhetően az első félóra nagyobb helyzet nélkül telt el. Közben azonban a párhuzamosan folyó francia-olasz mérkőzésen a taljánok megszerezték a vezetést, ami azt jelentette, hogy a románok ettől kezdve kiesésre álltak.

Talán ez sarkallta őket nagyobb erőbedobásra, Adrian Mutu ugyanis a 31. percben először mutatta meg, miért tartják a románok legveszélyesebb emberének. Wilfred Boumáról fordult le, majd 17 méterről lőtt, a labda viszont fél méterrel elkerülte a bal felsőt.

A másik oldalon Klaas-Jan Huntelaar bizonyíthatta volna klasszisát szép holland támadás végén, de nagy helyzetben, 11 méterről fölé lőtte a Boulahrouz által középre gurított labdát.

A 36. percben még ennél is nagyobb helyzet maradt ki Bogdan Lobont kapuja előtt: Huntelaar pördített védője szorításában a lendületből érkező Arjen Robben elé, aki már csak a kapussal állt szemben, de bal külsővel nemcsak mellette, hanem a kapu mellett is elgurított.

A félidőre mégis a románok vonulhattak volna előnnyel, hogy nem így lett, arról a tiszta helyzetből, 15 méterről a kapu fölé trafáló Codrea tehetett.

A nyerési kényszer alatt játszó románokat Lobont hatalmas bravúrja mentette meg a második félidő elején, amikor Robin van Persie egy hosszú indítás levétele után fordult kapura, de a Dinamo Bucuresti portása leért a bal alsó sarokba.

Az 54. percben már ő sem tudott segíteni: Ibrahim Afellay adott be a jobb oldalról, és az Engelaar lábai között elsuhanó labdát Huntelaar továbbította a jobb alsóba. 1–0.

Távolodni látszott tehát a románok továbbjutása, főleg úgy, hogy közben az olaszok már a második góljukat is megszerezték.

Próbáltak támadni szomszédaink, de igazán nagy lehetőségük nem akadt Maarten Stekelenburg kapuja előtt.

Sorsuk a 86. percben dőlt el végleg, amikor Van Persie mintegy 8 méterről kilőtte a jobb felsőt. 2–0.

Hollandia tehát sportszerűségből is jelesre vizsgázott, hisz nem „adta le” a három pontot a románoknak, így a Zürichben a franciákat legyőző Olaszországgal párban léptek tovább a halálcsoportból.

Románia pedig csak magát hibáztathatja, hogy nem tudott élni a nagy lehetőséggel.



EURO 2008, C–CSOPORT, 3. FORDULÓ

HOLLANDIA–ROMÁNIA 2–0 (0–0)
HOLLANDIA– ROMÁNIA 2–0

Helyszín: Bern, Stade de Suisse
Nézőszám: 32 000
Játékvezető: Massimo Busacca
Asszisztensek: Matthias Arnet, Stéphane Cuhat

A KEZDŐCSAPATOK
HOLLANDIA ROMÁNIA
Maarten Stekelenburg Bogdan Lobont
Khalid Boulahrouz Cosmin Contra
John Heitinga Gabriel Tamas
Wilfred Bouma Sorin Ghionea
Tim de Cler Razvan Rat
Demy de Zeeuw Razvan Cocis
Orlando Engelaar Paul Codrea
Ibrahim Afellay Cristian Chivu
Robin van Persie Banel Nicolita
Arjen Robben Marius Niculae
Klaas-Jan Huntelaar Adrian Mutu
Szövetségi kapitány: Szövetségi kapitány:
Marco van Basten Victor Piturca

Gólszerző(k): Klaas-Jan Huntelaar (54'), Robin van Persie (86')
Cserék: Khalid Boulahrouz h. Mario Melchiot (57'), Arjen Robben h. Dirk Kuyt (61'), Klaas-Jan Huntelaar h. Jan Vennegoor of Hesselink (82'), ill. Marius Niculae h. Daniel Niculae (59'), Paul Codrea h. Nicolae Dica (72'), Banel Nicolita h. Florentin Petre (81')
Sárga lap: Cristian Chivu (77')
Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik