Peking 2008: még hét amerikai úszhat a "szuperdresszben"

Vágólapra másolva!
2008.06.16. 02:28
A Nike cég megengedi hét, általa szponzorált amerikai úszósztárnak, hogy a konkurens Speedo "szuperdresszében" szerepeljen a közeljövőben sorra kerülő olimpiai válogatón.
A határozat értelmében Brendan Hansen, Aaron Peirsol, Whitney Myers és négy társuk az egész testet befedő LZR Racer elnevezésű ruhában szállhat vízbe, amellyel február óta 38 világcsúcs dőlt meg.A NASA-val közösen kifejlesztett, különleges összetételű öltözékkel kapcsolatban jelenleg nincs közvetlen bizonyíték arra, hogy gyorsabbá teszi a versenyzőket.A Magyar Úszó Szövetség (MÚSZ) elnöksége szerdán közölte: a júliusi országos bajnokságon ki-ki abban úszik, amiben akar, felelősségre vonás és büntetés nélkül. A testület ugyanakkor a pekingi olimpiát illetően leszögezte: ha az illető olyan helyezést ér el az augusztusi ötkarikás játékokon, amely állami vagy szövetségi pénzjutalommal jár, a sportoló az összeget hiánytalanul megkapja, ellenben a szövetségnek az Arena sportszergyártóval fennálló szerződése megsértéséből fakadó bármilyen anyagi következmény a más sportfelszerelésben versenyző úszót terheli.
Legfrissebb hírek

Felidézzük az olimpia történetének egyik legszebb pillanatát – VIDEÓ

Párizs 2024
2024.08.11. 21:05

A vízbe született csodabogár – még 51 nap az olimpiáig

Úszás
2024.06.05. 11:15

Ötkarikás történetek: nem esett messze az alma a fájától – még 81 nap a rajtig

Egyéb egyéni
2024.05.06. 08:12

Vízilabda – Biros Péter belépője – ez volt A nemzet aranyai legviccesebb jelenete

NSO Tv Csapatsportok
2023.04.19. 08:27

Vízilabda: Biros Péter belépője – ez volt A nemzet aranyai legviccesebb jelenete

Vízilabda
2023.04.19. 08:27

Vízilabda – Vajon tudták-e a szerbek a titkot? – megkérdeztük Kásás Tamástól

NSO Tv Csapatsportok
2023.04.18. 13:43

Vízilabda: Vajon tudták-e a szerbek a titkot? – megkérdeztük Kásás Tamástól

Vízilabda
2023.04.18. 13:42

Lezárult a kínai PR-kampány

Szabados-blog
2022.02.20. 15:45
Ezek is érdekelhetik