Zöld-sárga dupla dupla

FAZEKAS ZOLTÁNFAZEKAS ZOLTÁN
Vágólapra másolva!
2008.06.13. 23:16
Címkék
A csoda a magyar női bajnokság 2007–2008-as idényében újfent elmaradt, a bajnoki döntőt a szokásos páros, a Pécs és a Sopron vívta egymással, a mezőny többi tagja most sem tudta megszorítani az évek óta egyeduralkodó duót. Aztán a fináléban akadt némi csavar, a soproniak már az első mecsen elvették a pályaelőnyt baranyai riválisuktól, s végül magabiztosan, 3–1re meg is nyerték a párharcot, csakúgy, mint a Magyar Kupát, így mindkét fronton megvédték címüket.

Azt még Székely Norbert sem gondolta volna, hogy az előző idényt bajnoki címmel és kupaarannyal záró csapata egy évvel később tulajdonképpen simán megismétli a 2007-es bravúrt.

Az alapszakaszban óriási volt a versenyfutás a riválisok között a pályaelőnnyel járó elsőségért, amely csak az utolsó fordulóban dőlt el a pécsiek javára. Az NB I-ben mind költségvetésben, mind játékosállományban jócskán a többiek előtt járó két Euroliga-csapat a várakozásoknak és erőviszonyoknak megfelelően vereség nélkül haladt az egymás elleni első ütközet felé, amelyet Pécsen a hazaiak kisebb meglepetésre húsz ponttal megnyertek. Mivel az utolsó fordulóban fordított pályaválasztással megrendezett visszavágóig nem botlottak a felek, a záró napon derült csak ki, hogy a címvédő tizenkét pontos sikere a Pécs alapszakasz-elsőségét jelentette.

Ekkor még kevesen hitték volna, hogy ez végül nem lesz akkora jelentőségű, mint azt várni lehetett.

A rájátszásban aztán ment minden úgy, ahogyan azt már megszokhattuk az erősen kétpólusú bajnokságban: a pécsiek és a soproniak is könnyedén, vesztett meccs nélkül masíroztak be a fináléba, amelynek első találkozóján a tulajdonképpen utolsó mozzanat azonnal hatalmas vihart kavart. A Sopron Eördögh Edit duplájával egy ponttal nyert, s noha a bedobó kosarát lépéshiba előzte meg, amelyet a bírókon kívül mindenki észrevett, a tényen és az eredményen nem változtatott a tévedés: a bajnok már a legelején visszavette a pályaelőnyt. A sérülésekkel bajlódó baranyaiak – Iványi Dalma és Vajda Anna is beinjekciózva játszott – a leghűségesebb városban majd’ húsz ponttal kikaptak, s már az NBA-ben előszerettel használt „söprés”, vagyis a nullára nyerés réme is felsejlett a pécsiek lelki szemei előtt. Nem így lett, mert a harmadik összecsapáson a MiZo apait-anyait beleadva 27 pontos győzelmet aratott, de mint később kiderült, ezzel csak elodázta az elkerülhetetlent. A negyedik meccset ugyanis a hazaiak megingások nélkül végigjátszva, magabiztosan nyerték meg, megvédve elsőségüket. Sokak szerint a Sopronnak annyival erősebb a kerete, hogy sikerük csak a papírforma érvényre juttatása volt, míg a pécsiek talán azóta sem léptek túl azon a kérdésen, mi lett volna, ha a játékvezetők észreveszik azt a lépéshibát, és az ő szemszögükből nem 0–1-gyel, hanem 1–0-val kezdődik a párharc…

Azóta a vesztesnél már megvan az ezüstérem első súlyos következménye is, a csapattal szinte összeforrt Rátgéber László vezetőedző 15 év után fájó szívvel távozott Moszkvába, a közönségkedvenc Fegyverneky Zsófia a cseh Brnóba igazolt, míg a saját nevelésű Krivacsevics Tijana a rivális Sopronhoz tart, vagyis a két, aranyérem nélküli szűk esztendő jelentős változásokat hozott a Mecsekalján. Ezzel persze nem törődnek Sopronban, ahol már két nappal a döntő után nyilvánosságra hozták a következő idény keretét, amely első pillantásra is elég erősnek tűnik ahhoz, hogy a csapat jövőre, másodszorra is megvédje bajnoki címét, s egyeduralkodóvá váljék Magyarországon.

Legfrissebb hírek

Humphries klasszikus döntőt nyert Littler ellen Leedsben

Egyéb egyéni
3 órája

Történelmi reformok előtt a magyar labdarúgás; Szűcs Kornél: A harmadosztályból is vezet út a válogatottba

E-újság
4 órája

Pénteki sportműsor: ETO FC Győr–Fehérvár FC az NB I-ben

Minden más foci
4 órája

A Chelsea megint legyőzte Tokmacékat és a Betisszel döntőzik a Konferencialigában

Európa-konferencialiga
4 órája

Nyughatatlan nyugdíjas – Moncz Attila publicisztikája

Kosárlabda
4 órája

Négy magyar elődöntős a férfiaknál az öttusa-vk-viadalon

Egyéb egyéni
5 órája

Felavatták Földi Imre szobrát

Egyéb egyéni
5 órája

Elmaradt az újabb bodői villanás, El-döntős a Tottenham

Európa-liga
5 órája
Ezek is érdekelhetik