Gianluigi Buffon fél lábbal hozta vissza az olasz reményeket

Vágólapra másolva!
2008.06.13. 19:56
Mindkét csapat panaszkodhat a balszerencsére péntek 13-án: a román válogatott kapufát lőtt és tizenegyest hagyott ki, a squadra azzurra rengeteg helyzetet hibázott el, Toni gólját pedig tévesen nem adta meg a játékvezető. Mutu és Panucci villámgyors gólváltásának köszönhetően 1–1-re végzett Románia és Olaszország Zürichben, a C-csoport kora esti találkozóján. A világbajnok nagyon komoly bajba került.
KATTINTSON A KÉPRE A KÖZVETÍTÉS MEGTEKINTÉSÉHEZ!
Fotó: Reuters
KATTINTSON A KÉPRE A KÖZVETÍTÉS MEGTEKINTÉSÉHEZ!
KATTINTSON A KÉPRE A KÖZVETÍTÉS MEGTEKINTÉSÉHEZ!
Fotó: Reuters
KATTINTSON A KÉPRE A KÖZVETÍTÉS MEGTEKINTÉSÉHEZ!

Mindkét csapatnak csak a győzelem lehetett a célja, hisz egy újabb vereséggel, illetve döntetlennel igencsak nehéz helyzetbe kerültek volna. Ennek megfelelően az óvatoskodást ezúttal félretették a felek, és rögtön egymásnak ugrottak.

KÉPGALÉRIA

Az első nagy helyzet a kezdőbe bekerülő, és a csapatkapitányi karszalagot egyből meg is kapó Alessandro Del Piero nevéhez fűződött, ezt követően azonban Gianluigi Buffonnak kellett többször is résen lennie.

Először a 15. percben mutatott be bravúrt, amikor a nagy helyzetben kilépő Adrian Mutu ziccerét védte olyan magabiztosan, mintha teljesen egyértelmű lett volna, hogy a Fiorentina támadója hova fogja lőni a labdát…

Ezután távoli lövésekkel próbáltak operálni keleti szomszédaink, de Gabriel Tamas sistergős lövésénél ismét igazolta klasszisát Buffon, majd Razvan Rat lökete kerülte el a kaput nem sokkal.

A 20. perc duplán is balszerencsésnek bizonyult Románia számára. Előbb Cristian Chivu szabadrúgása vágódott a jobb oldali kapufára druszája, Christian Panucci sarkáról, majd a kipattanó után Razvan Rat és Mirel Radoi fejelt össze (borzalmas látvány volt), ami után utóbbit le is kellett cserélni.

A félidő végén Bogdan Lobont is megmutatta, hogy ért valamit a szakmához. A román kapus előbb Giorgio Chiellini, majd Luca Toni fejesét hárította hatalmas bravúrral.

Az első játékrész hosszabbításában Toni újabb bólintásánál már Lobont sem tudta megmenteni a sárga mezeseket, de ott volt erre a feladatra a norvég játékvezetői hármas, amely les miatt annulálta a találatot. Nem biztos, hogy jól döntöttek…

A második félidő már a gólokat is meghozta. Az 55. percben meglepetésre a románok szerezték meg a vezetést, amihez Zambrotta kapitális hibája is kellett. Az olasz védő egy előrevágott labdát röviden fejelt haza, a szemfüles Mutu lecsapott rá és Buffon mellett a hálóba lőtt. 0–1.

Nem sokáig tartott azonban a Piturca-legények öröme, mivel az olaszok egy perc múlva egalizáltak. Egy baloldali szögletet fejelt vissza Chiellini, és a berobbanó Panucci közelről a hálóba lőtt. 1–1.

Roberto Donadoni cserékkel próbálta meg felpörgetni támadójátékukat, Antonio Cassano és Fabio Quagliarella állt be, utóbbi Del Piero helyére.

A két csere között majdnem megszerezte a második gólját is a világbajnoki címvédő: Toni mellel tette le a labdát De Rossinak, akinek közeli fejesét Lobont földöntúli bravúrral ütötte ki a jobb alsó sarok elől.

A 81. percben hatalmas esélyt kapott a győzelem kivívására Románia a sorstól és Panuccitól, hisz a Roma hátvédje lerántotta Daniel Niculaet, aminek 11-es lett az eredménye. Mutu nézett farkasszemet Buffonnal és ezúttal a kapus győzött! Kézzel-lábbal védte a büntetőt.

A szöglet után ismét fogták az olaszok kezét az égiek, Dorin Goian fejese szállt fölé centikkel.

Ez volt az utolsó nagy lehetőség, maradt tehát a döntetlen, és könnyen lehet, hogy ezzel egymást ejtette ki a két csapat. Az esti francia-holland meccs után okosabbak leszünk.



Kövesse a mérkőzést élőben az NSO-n!

C-CSOPORT

OLASZORSZÁG–ROMÁNIA 1–1 (0–0)
Helszín: Zürich, Letzigrund Stadion
Nézőszám: 30 000
Játékvezető: Tom Henning Övrebö
Asszisztensek: Geir Age Holen, Jan Petter Randen

OLASZORSZÁG ROMÁNIA
Buffon Lobont
Zambrotta Contra
Panucci Goian
Chiellini Tamas
Grosso Rat
Pirlo Dica
De Rossi Codrea
Camoranesi Nicolita
Perrotta Chivu
Del Piero D. Niculae
Toni Mutu
Szövetségi kapitány: Roberto Donadoni Szövetségi kapitány: Victor Piturca

Gólszerzők: Panucci (56'), ill. Mutu (55')
Csere: Simone Perrotta h. Antonio Cassano (57'), Alessandro Del Piero h. Fabio Quagliarella (77'), Mauro Camoranesi h. Massimo Ambrosini (85') ill., Mirel Radoi h. Nicolae Dica (25'), Florentin Petre h. Banel Nicolita (60'), Adrian Mutu h. Razvan Cocis (88')
Sárga lap: Pirlo (61'), De Rossi (92'), ill. Mutu (43'), Chivu (57')
Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik