Peking 2008: szabadon választhatnak dresszt a japán úszók

MTI MTIMTI MTI
Vágólapra másolva!
2008.06.10. 23:32
A japán szövetség (JSF) döntése értelmében szabadon választhatnak dresszt az úszók a pekingi olimpiára.
A távol-keleti ország versenyzői szerződésük szerint a Mizuno, a Descente vagy az Asics ruháit kötelesek viselni, de a Speedo cég LZR Racer nevű öltözékében elért világcsúcsok hatására a JSF közölte: enged a sportolók követelésének, és felfüggeszti a szóban forgó megállapodásokat.A kérdést az emelte a középpontba Japánban, hogy Kitadzsima Koszuke – aki 2004-ben éppen Gyurta Dániel előtt lett olimpiai bajnok Athénban – 200 m mellen LZR Racert viselve 2:07.51 perces világrekorddal rukkolt ki vasárnap a tokiói Japan Openen, bő egy másodpercet javítva a korábbi legjobb eredményen.A konkurenciát képviselő egyik cég feje, Mizuno Akito kijelentette, hogy tiszteletben tartják a JSF határozatát, az úszókra bízzák a választást, és megpróbálják fejleszteni a saját termékeiket.A Magyar Úszó Szövetség (MÚSZ) elnöksége szerdai ülésén foglalkozik azzal a kérdéssel, hogy a válogatott legjobbjai is hozzájuthatnak-e a "csodadresszhez". A MÚSZ az Arenával áll szerződésben, amely - kvázi válaszul a versenytárs szuperruhájára - korábban jelezte, hogy maga is előáll hasonló saját csúcstermékével.
Legfrissebb hírek

Szon Hung Min remekelt az amerikaiak ellen

Minden más foci
2025.09.07. 13:22

A japánok és az olaszok is a négy között a női röplabda-vb-n

Röplabda
2025.09.03. 17:19

Japán ezúttal nem tudta megnehezíteni a szerbek dolgát – itt a további program!

Vizes vb 2025
2025.07.18. 12:01

A japánok meglepetést okoztak a férfi vízilabdatornán a vizes vb-n

Vizes vb 2025
2025.07.16. 09:22

A görögöké lett a második hely a magyar női vízilabda-válogatott csoportjában

Vizes vb 2025
2025.07.15. 10:06

Varga Zsolt: Nehezebb csak a videók alapján felkészülni a speciális japán stílusra

Vizes vb 2025
2025.07.14. 10:52

A magyar női vízilabda-válogatott húsz góllal verte meg Japánt a vizes vb-n

Vizes vb 2025
2025.07.13. 05:50

Kínában nyert Ausztrália, Irán kijutott a vb-re

Foci vb 2026
2025.03.25. 21:25
Ezek is érdekelhetik