Kanadai hungarikum

De az. A neve Bokrossy Beáta, Veszprémben született, miként a nagymama is, s természetesen mindketten szigorúan őrzik magyarságukat, minek következtében Adam is tökéletesen ért Arany János nyelvén, csak éppen a beszéddel akadnak gondjai. Azért hibátlan kiejtéssel mondja, amikor a szegedi regatta eredményhirdetése után gratulálok kettős győzelméhez. „Köszönöm szépen a gratulációt!”

Adam 1995-ben, tizenhárom évesen, viszonylag későn kezdett el kajakozni.

„Addig nem csináltam semmit, talán az én példám is bizonyítja, hogy nem feltétlenül marad le semmiről az a gyerek, akit a szülei háromévesen nem visznek le az uszodába vagy a tornaterembe. Azóta viszont beleadok apait-anyait, s ha azt kérdezi, miben vagyok más, mint a többiek, akkor azt mondom: abban, ahogyan és amilyen intenzitással edzek.”

A hangsúly tehát a mikénten van, nem feltétlenül a mennyiségen.

„Az a száznegyven kilométer, amennyi egy héten a penzumom, nem több a világklasszisok átlagánál, ellenben hiszek abban, hogy nálam keményebben senki sem dolgozik. Talán ezért is van az, hogy nálam nincs holt szezon, formahanyatlás vagy csúcsforma, versenyidőszakban végig ugyanolyan magas szinten teljesítek.”

Olyannyira, hogy tavaly – írd és mondd – egyetlen versenyt veszített el, a többit mind megnyerte. Az az egy a kajak egyesek vb-döntője volt. Istenigazában az athéni olimpián robbant be az élvonalba, ahol győzött 500 méteren egyesben, és a hosszabbik távon is bronzérmet szerzett. Hazánkban először 1999-ben járt, amikor a zágrábi juniorvilágbajnokságról átruccant Győrbe, a maratoni vb-re.

„Édesapám holland, édesanyám magyar, a nagyi meg kiváltképp az, igen erősen él családunkban a magyar vonal, ha lehet így fogalmazni. Az utóbbi tíz évben sokszor jártam az őshazában, Szegeden például negyedszer voltam, otthon érzem magam Magyarországon. De ha már a magyar vonalnál tartunk: kiváló a kapcsolatom Buday Tamással és fiaival, ők rengeteget tettek a sportágunkért Kanadában.”

S hogy kik lehetnek veszélyesek Adam barátunkra Pekingben? Szerintünk nem sokan, de az olimpiai bajnoktól mi sem áll távolabb, mint az elbizakodottság.

„Az angol Tim Brabants, a norvég Eirik Veras Larsen, a lengyel Marek Twardowski. Mindenki azt kérdezgeti, nem tartok-e attól, hogy a semmiből hirtelen felbukkan majd egy kínai, és hipp-hopp elviszi az orrunk elől az aranyérmet. Nos, nem tartok ilyesmitől. Finoman fogalmazva is nagyon meg lennék lepve, ha egyáltalán a dobogón végezne férfikajakban egy kínai. A mi sportágunkban nem lehet rejtőzködni. A pekingi olimpiai bajnokot már ismerjük, találkoztunk vele világkupákon, világbajnokságokon...”

A szupersztár nevét hallottuk már sokféleképpen kiejteni, volt ő már kőverden, kóverden, kúverden – ha elfogadjuk a papa holland származását, akkor maradjunk az utóbbinál.

„Természetesen, én is így ejtem, már csak azért is, mert a Van Koeverden kiejtése szinte teljesen megegyezik a nyugati parti kikötőváros, Vancouver nevének kiejtésével, s így csöppet sem idegen a kanadai fülnek” – ad roppant logikus magyarázatot az őserejű kajakos. Aki nem aprózza el céljait.

„Nem azt mondom, hogy szeretnék a dobogón végezni, hanem igenis olimpiai bajnok akarok lenni mindkét egyéni számban. Ezren háromszor is világbajnoki ezüstérmes voltam, egy új-zélandi, egy norvég és egy brit fickótól kaptam ki, de nincs már hely a szekrényemben az ezüstérmeknek. Többé nem szeretnék második lenni semmilyen világversenyen.”

Tegyük föl, meglesz a két győzelem Pekingben, a Sunji evezős- és kajak-kenu pályán. Akkor mennyire lesz népszerű ember hazájában?

„Annyira semmiképpen, mint Sidney Crosby. A hokival egyetlen sportág sem versenyezhet Kanadában, lehetek én akár tízszeres olimpiai bajnok, egy menő korongozó akkor is simán lever. Higgye el: nem állítanak meg az autogramkérők, zavartalanul végigmehetek Toronto főutcáján, a Yonge Streeten, míg Crosbyt lerohannák a sikongató lányok. Főleg, ha a Pittsburgh megnyerte volna a Stanley-kupát...”