„A kapu közepébe lőtt labda a piros-fehérek lelkének közepébe talált”
Ausztria csalódott az első Európa-bajnoki találkozó után, de az osztrák lapok dicsérő szavakkal is illetik a „sógorok” játékát. Az 1–0-s vereség ellenére az osztrák lapok úgy írnak, hogy válogatottjuknak nem kell szégyenkezni.

Fotó: Reuters
Sebastian Prödl is csalódott volt a horvátok elleni meccs után

Fotó: Reuters
Sebastian Prödl is csalódott volt a horvátok elleni meccs után
Josef Hickersberger, az osztrák válogatott szövetségi kapitánya optimistán tekintett a jövőbe a horvátok elleni vereség után. Hickersberger szerint Ausztria Lengyelország és Németország ellen még javíthat. „Látni kell, hogy fejlődtünk. Jó formában vagyunk, és meccsről meccsre tanulni fogunk” - ígérte az osztrák szakember.
„A lengyelek ellen gólokat kell szerezni, majd a németek ellen pontokat. Nem lesz egyszerű, de lehetséges” - vázolta a terveket a mester a következő két meccsre. Hickersberger elmondta, a stratégiát úgy alakították ki, hogy az utolsó harminc percben a széleket kihasználta beszorítják a horvátokat. Hickersberger megemlítette, hogy a kezdeti taktikát teljesen át kellett alakítani a korai, 4. percben esett gól miatt. A szövetségi kapitány szerint a második félidőben bebizonyosodott, hogy mindegyik csapat annyit tud támadni, amennyit ellenfele hagy neki. „Amikor a horvátok frissek voltak, láthattuk, hogy milyen jó játékosok” - dicsérte Slaven Bilic csapatát Hickersberger.
A mérkőzésről az oszrák lapok is pozitív hangnemben írtak. A Der Standard úgy látta, hogy az osztrák csapat szoros mérkőzésen maradt alul, és egyáltalán nincs miért szégyenkeznie: időnként a piros-fehérek uralták a pályát, védekezésre kényszerítve a sokkal híresebb ellenfelet. „Rögtön a kezdő sípszó után azonban egy ostoba szerelés megfosztotta a házigazdákat attól, hogy learathassák kemény munkájuk gyümölcsét” - írta a lap, hozzátéve: az Ernst Happel Stadionban tapasztalt hangulat is alátámasztja azt a benyomást, hogy a csapat csupán „balszerencsével” kapott ki.
A MECCS EGYETLEN GÓLJA
A Kurier ugyancsak az odaadást méltatta: „az együttes mindent megtett, amit osztrák mértékkel megtehetett: a játékosok heteken át keményen edzettek, titkos taktikákat gyakoroltak, a vezetők pedig éjszakákon át morfondíroztak, hogy az első találkozón jól szerepeljenek a horvátok ellen. Olic buktatása azonban halomba döntötte az összes taktikai tervet, és odalett a remény is. A Modric által a kapu közepébe lőtt labda egyszersmind a piros-fehérek lelkének a közepébe is betalált” - vélekedett a lap.
Ausztria legközelebb csütörtökön játszik Lengyelország ellen, a helyszín akkor is, akárcsak vasárnap Bécs lesz.
EURO 2008, B-CSOPORT
| AUSZTRIA–HORVÁTORSZÁG 0–1 (0–1) |
| AUSZTRIA–HORVÁTORSZÁG 0–1 |
| Helyszín: Bécs, Ernst-Happel-Stadion |
| Nézőszám: 53 000 |
| Játékvezető: Pieter Vink |
| Asszisztensek: Adriaan Inia, Hans ten Hoove |
| AUSZTRIA | HORVÁTORSZÁG |
| Jürgen Macho | Stipe Pletikosa |
| Sebastian Prödl | Vedran Corluka |
| Martin Stranzl | Robert Kovac |
| Emanuel Pogatetz | Josip Simunic |
| René Aufhauser | Danijel Pranjic |
| Jürgen Säumel | Darijo Srna |
| Joachim Standfest | Niko Kovac |
| Andreas Ivanschitz | Luka Modric |
| Ronald Gercaliu | Niko Kranjcar |
| Martin Harnik | Ivica Olic |
| Roland Linz | Mladen Petric |
| Szövetségi kapitány: | Szövetségi kapitány: |
| Josef Hickersberger | Slaven Bilic |
| Gólszerző(k): Luka Modric (4., 11-esből) |
| Cserék: Ronald Gercaliu h. Ümit Korkmaz (69.), Roland Linz h. Roman Kienast (.), Jürgen Säumel h. Ivica Vastic (61.), Ivica Olic h. Ognjen Vukojevic (83.), Niko Kranjcar h. Dario Knezevic (62.), Mladen Petric h. Igor Budan (72.) |
| Sárga lap: Sebastian Prödl (68..), Jürgen Säumel (21.), Emanuel Pogatetz (3.), Robert Kovac (51.) |
Legfrissebb hírek

Euro 2008: 250 millió eurós nyereséggel zárult a torna
Archiv cikkek
2008.07.30. 00:46

Euro 2008: magyaroknak köszönhető az adatdömping
Archiv cikkek
2008.07.02. 21:11

Xavi Hernandezt csak Humphrey Bogartnak hívják barátai
Archiv cikkek
2008.07.02. 00:28
Ezek is érdekelhetik