Most éppen a Fulham akarja Gera Zoltánt

KAMLER JÁNOSKAMLER JÁNOS
Vágólapra másolva!
2008.06.06. 00:19
Címkék
Napokon belül eldől, hol folytatja pályafutását a hónap végéig a Premier League-be feljutó West Bromwich Albionnal szerződésben álló Gera Zoltán. Válogatott futballistánk kacifántos átigazolási történetében mindenesetre új fejezet nyílt, most éppen az angol élvonalbeli tagságát az utolsó játéknapon meghosszabbító Fulham csábítja.

Kis túlzással kevesebb olyan Premier League-csapat van, amellyel még nem boronálták össze Gera Zoltánt, mint ahánnyal hírbe hozták az elmúlt hetekben, hónapokban. A jelenleg a West Bromwich alkalmazásában álló magyar futballista iránt újabban a Fulham érdeklődik, sőt egyes angol források szerint a felek már nyélbe is ütötték az üzletet. Megkerestük Filipovics Vladant, Gera Zoltán menedzserét, hiszen neki mégiscsak köze van a szerződés aláírásához – már ha van mit aláírnia.

„Eljutottam odáig, hogy nem olvasom és nem is érdekelnek az interneten keringő cikkek Gera Zoltán jövőjével kapcsolatban, mert a szerzők azt írnak, amit akarnak. Vagyis nem feltétlenül az igazságot – mondta lapunknak Filipovics Vladan, miután szembesítettük a világhálón megjelenő, Angliából származó írásokkal. – Nem igaz, hogy Zoli megegyezett a Fulhammel, mert megegyezésről csak akkor beszélhetünk, ha a szerződés megköttetik. Ez pedig nem történt meg.”

A menedzser ugyanakkor nem cáfolta a Fulham érdeklődését, azt sem, hogy valóban komolyak a londoni kiscsapat szándékai, továbbá elárulta, másik két, szintén élvonalbeli együttes is kecsegtető ajánlattal igyekszik magához csábítani a 29 esztendős futballistát. A West Brom természetesen megpróbálta megtartani egyik legnagyobb értékét, a vezetők a lehető legjobb szerződést kínálva marasztalták – a jelek szerint hiába.

„Ugyanazt tudom mondani, mint legutóbbi beszélgetésünkkor: vajmi kevés esélyt látok rá, hogy a WBA-nál marad. Egyébként két korábbi érdeklődőt, a Benficát és a Celticet ki lehet húzni a listából, mert annyit azért elárulok, hogy Zoltán az angol élvonalban kezdi a következő idényt. Néhány nap múlva kiderül, hogy a három ajánlat közül melyiket fogadja el” – fogalmazott Filipovics Vladan.

Ha az FA-kupa-győztes és UEFA-kupa-induló Portsmouth, valamint a Bolton által is körüludvarolt magyar játékos végül a Fulhamnél köt ki, érdemes feltenni a kérdést: vajon előrelépés ez Gera karrierjében? Nos, angol források szerint az anyagiak terén mindenképpen, mert a dúsgazdag Mohamed el-Fajed klubja állítólag mesés fizetést kínál. Más kérdés, hogy erre reagálva rögtön egy szárnyas jutott Filipovics eszébe: kacsa.

Legfrissebb hírek

Eső miatt nem ért véget a magyarok meccse a US Open selejtezőjében

Tenisz
4 perce

Csütörtöki sportműsor: ETO FC–Rapid, 1. mérkőzés a Konferencialigában

Minden más foci
41 perce

Az ETO nekifut az utolsó akadálynak; Faluvégi Dorottya: A csőd és a sérülés az élsport része

E-újság
46 perce

Marshall-futballterv – Csinta Samu publicisztikája

Minden más foci
55 perce

Rögzített helyzetek… – Thury Gábor jegyzete

Bajnokok Ligája
55 perce

Fucsovics tovább remekel, már negyeddöntős Winston-Salemben

Tenisz
1 órája

A BL-főtábla küszöbén a Bodö/Glimt, a másik három párharcban döntetlen született

Bajnokok Ligája
1 órája

Gyémánt Liga: Világos Adriana győzött a svájci özönvízben

Atlétika
1 órája
Ezek is érdekelhetik