A női Jordan

Négyéves korukban nem kezdenek el kosarazni a gyerekek, legfeljebb úszni. Lauren Jackson azonban elkezdett – sőt, a családi legendárium tanúsága szerint már négyhetesen(!) egy parányi kosárlabdát tartott a kezében –, ami nem csoda, mivel egyfelől édesanyja (Maree) és édesapja (Gary) is válogatott kosaras volt korábban, másfelől a társai közül már óvodásként is egy fejjel kiemelkedő Laurent leküzdhetetlen vágy hajtotta a labda felé, és a szenvedély az iskolában csak fokozódott. Idézzünk csak Jack Aplin alburyi lakos, Jacksonék szomszédja visszaemlékezéséből: „Egyik nap arra lettem figyelmes, hogy Lauren a kosárlabdát pattogtatva kocog. Megkérdeztem, hová megy, mire ő azt mondta, a hat kilométerre fekvő sportcsarnokba edzésre. Felajánlottam, elviszem kocsival, de ő vehemensen tiltakozott. Azt mondta, az oda-viszsza tizenkét kilométeres labdavezetés az edzés szerves része…”

Később is ez a fanatizmusba hajló tudatosság jellemezte Jacksont. Nem csoda, hogy már 17 évesen (ekkor 190 centi és 70 kiló), 1998-ban – a németországi vb-n – bemutatkozott az ausztrál felnőttválogatottban. Kispadkoptatónak vitték ki, és a Brazília ellen megnyert bronzmeccsen már ő volt az a játékos, akinek a vészhelyzetekben odaadták a labdát a társak! Ez pedig egyértelműen jelzi, hogy ki áll a csapaton belüli hierarchia csúcsán…

Fiatalként is szakadatlan sikersorozat a pályákon

Nos, onnan azóta sem került le Lauren, aki még csak 19 éves, amikor hazai földön, a sydneyi olimpián elkápráztatja a világot. A döntőben ugyan alulmaradnak az „Opálok” az amerikaiakkal szemben, de Jackson 20 pontja és 13 lepattanója fényes bizonyítéka a kislány páratlan tehetségének.

Azóta egyetlen szakadatlan sikersorozat az élete. Négy évre rá újabb olimpiai ezüst, 2006-ban pedig az ausztrál kosárlabdasport történetének legnagyobb diadala: világbajnoki aranyérem! Eközben nyaranta „hakni” az Egyesült Államokban, a Seattle Storm csapatában, telente kéthónapos „beugrás” a koreai bajnokságban, az utóbbi két idényben pedig Oroszország meghódítása: két bajnoki cím a Szpartak Moszkva csapatával, sőt másfél hónappal ezelőtt Euroliga-győzelem és a brnói Final Four MVP-titulusa! A két meccsen 26.5 pont, 12 lepattanó és 39 perc volt az átlaga, nélküle sohasem verte volna meg Natália Hejková csapata a Jekatyerinburgot és a Brnót… Nem véletlenül mondta róla nemrég Andrew Gaze, a valaha volt legnagyszerűbb ausztrál férfi kosaras: Lauren Jackson a női Jordan.

Aktfotó az olimpia előtt egy ausztrál magazinban

Karrierje leghihetetlenebb egyéni teljesítménye egy vesztes meccs volt. (Egyike a kevésnek…) A Washington Mystics 2007. július 25-én a Seattle Storm csapatát fogadta, és hosszabbításban 97–96-ra legyőzte. Jackson 47 pontot és 14 lepattanót ért el, beállítva Diana Taurasi abszolút WNBA-pont csúcsát. (Tavaly márciusban Koreában egy bajnoki meccsen 56 pontot is dobott Jackson.) A sors fura játéka, hogy Jackson és Taurasi klubtársak a Szpartak Moszkva csapatában.

Jackson azonban – bármennyire is tudatos kosaras, minden tinédzser példaképe – korántsem afféle szentfazék. Nem bizony, a huszonegyedik század tipikus emancipált fiatal nője. Nyelvében piercing, vállán és az intim helyeken „tetkók”, szabadszájú – „trashtalking” – modor a parketten, no meg egy jókora adag exhibicionizmus. Nem csoda, hogy szívesen pózolt az ausztrál Black+White magazin fotósának az athéni olimpia előtt – meztelenül. A kép a borítóra került, a kiadvány címe Athéni álom lett, és ország-világ megtudhatta, hogy a szép Lauren nem csak tudásával és magasságával emelkedik ki társnői közül…

Szinte ömlik hozzá a pénz: dollárezrek a kluboktól

Egy évvel később a Sports Illustrated felkérte az ausztrál szupersztárt, hogy vállalja fotózást a világhírű magazin fürdőruha számában. Lauren erre az invitálásra is örömmel mondott igent, népes rajongótábora nagy örömére.

Jackson a földkerekség legjobban kereső kosarasa. Amikor az immár hagyományos, bő két hónapig tartó koreai „haknira” utazik, 400 000 dollár a gázsija, a három hónapos WNBA-szezonban 98 000 dollárt keres – azért nem többet, mert ennyi a fizetési maximum, a salary cap az amerikai női profi ligában –, és amikor tavaly beszállt az orosz bajnokság utolsó hónapjára a Szpartak csapatába, állítólag százezer dollárt kapott a négy hétre… Az idén Sabtaj von Kalmanovics, a Szpartak tulajdonosa tovább emelte a tétet: azt mondják, megközelítőleg egymillió dollárt fizetett a szép – és nagyon jó – ausztrálnak az októbertől májusig tartó idényre…

„Nem mindennapi élmény Oroszországban profiskodni” – mosolyodik el Jackson, amikor ottani tapasztalatairól kérdezik. – Vidnojéban, Moszkva elővárosában, ahol a Szpartak működik, lesik minden kívánságunkat. Sabtaj csuda pofa, imádni való pasas, de ne kérdezzék, hogy honnan van a pénze. Engem speciel nem érdekel. Minden játékosnak limuzin és sofőr áll a rendelkezésére, nem kell azzal foglalkoznunk, hogy magunk vezessük a kocsit, mindenhová első osztályon utazunk. Már ha repülővel megyünk… De van, hogy vonatozunk. Egyszer Kurszkba mentünk bajnoki mérkőzésre, ki kellett szaladnom a vécére, és amikor lenéztem a lyukon, a talpfákat láttam. Kis híján elájultam…”

Hogy is mondta erre egy világot látott magyar vízilabdázó? Ha légiós vagy, és nagyon egyedül érzed magad, hiányzik a családod, és legszívesebben kiugranál az ablakon, akkor vedd ki a pénzt a páncélszekrényből, olvasd meg, s mindjárt jobb lesz a hangulatod.