Tartanak az altatástól

KORMANIK ZSOLTKORMANIK ZSOLT
Vágólapra másolva!
2008.05.27. 00:22
Címkék

Az Ecuador elleni keddi greno ble-i mérkőzéssel, majd a szerdán esedékes utolsó keretszűkítéssel a franciák is megkezdik az Európa-bajnoki felkészülés hajráját. Vasárnap késő este a csapatkapitány, Patrick Vieira futott be utolsóként a tignes-i magaslati edzőtáborba, ahol harminc futballista várja a végleges névsor kihirdetését.

Természetesen jó néhányuknak – így a 268 németországi profi által (57.8 százalékuk szavazatával) a Bundesliga legjobbjának megválasztott, és erről a Kicker hétfői számából értesülő Franck Ribérynek – semmi félnivalója sincs. A francia újságírók szerint a kapus Steve Mandanda, a védő Jean-Alain Boumsong, Sébastien Squillaci és Philippe Mexes, a középpályás Alou Diarra és Mathieu Flamini, valamint a csatár Hatem Ben Arfa és Bafétimbi Gomis alkotta nyolcasból kerül ki a hét szomorú távozó. Raymond Domenech szövetségi kapitány hétfői sajtótájékoztatóján alkalmat kerített arra, hogy visszautasítsa szenegáli kollágája, Lamine Ndiaye vádját, miszerint a kettős állampolgár Gomist csak azért hívta be és játszatja majd öt percig, hogy Szenegál számára hozzáférhetetlenné tegye, „egyébként máris visszaviszi a garázsba”.

A sajátos dél-amerikai felkészülésről (Ecuador után Paraguayjal és Kolumbiával is megmérkőznek a „kékek”) a kapitány a következőket mondta: „Ideális ellenfelek, mert nagy összpontosítást igényel ellenük a játék. Ők az altatás nagymesterei. Ha átvesszük a ritmusukat, végünk van; olyan benyomást keltenek, mint akik csak poroszkálnak a pályán, aztán egyszer csak hopp, ott teremnek a kapu előtt.”

Márpedig sok egyéb mellett éberségre is szükség lesz az Eb-n.

Legfrissebb hírek

Gyász: elhunyt a finn gerelyhajító, aki legyőzte Kulcsár Gergelyt az olimpiai döntőben

Atlétika
27 perce

Pro licences szakember vette át az ETO női csapatának irányítását

Labdarúgó NB I
36 perce

Vízilabda: vb-negyedik az U20-as férfiválogatott

Utánpótlássport
1 órája

Vas Blanka csapattársa nyerte meg az egynapos koppenhágai sprintet

Kerékpár
1 órája

Fitnesz: kilenc magyar aranyérem a gyerek-világbajnokságon

Utánpótlássport
1 órája

Stollár Fannyék elveszítették a nottinghami páros elődöntőt

Tenisz
1 órája

Klub-vb: kétszer is ráijesztett a Dortmundra a Sundowns, de a németek nyertek

Klub-vb
1 órája

A portugálok büntetőt hibáztak, a hollandok emberhátrányban jutottak négy közé az U21-es Eb-n

Minden más foci
1 órája
Ezek is érdekelhetik