Négy csatár is bevethető

KEMÉNY KRISTÓFKEMÉNY KRISTÓF
Vágólapra másolva!
2008.05.27. 00:22
Címkék
Az U19-es Eb-döntőbe jutó válogatott legjobbjai – Németh Krisztián és Gulácsi Péter – bekerültek Erwin Koeman keretébe. A liverpooli támadó meghívása azért is pikáns, mert így egyre nagyobb versenyhelyzet alakulhat ki a támadóposzton a horvátok elleni szombati mérkőzés előtt. Kérdés: a görögök ellen pazar teljesítményt nyújtó, klubcsapatában rendre szélsőként játszó Huszti Szabolcsot ki lehet-e hagyni remek produkciója után?

Keddtől új helyzet áll elő a válo gatott edzőtáborában: Németh Krisztián is csatlakozik Erwin Koeman keretéhez, akinek gólerős játéka jóvoltából a múlt héten az U19-es csapat nagy sikert aratott, és kijutott a júliusi korosztályos Európa-bajnokságra. S hogy mitől speciális a Liverpool tartalékegyüttesében parádés idényt záró fiatal támadó meghívása?

Habár Várhidi Péter kapitánykodása során is többen a legjobbak közé követelték a csatárt, eddig nem kapott lehetőséget a bemutatkozásra, így most megjelenése újabb versenyhelyzetet teremt a támadók körében. Íme, az első kellemes probléma, amellyel az új szövetségi kapitány szembesülhet: noha Priskin Tamás, Orosz Péter, Ferenczi István és immár Németh Krisztián személyében négy klasszikus támadója is van a holland szakembernek, Huszti Szabolcs szombati teljesítménye után a Hannover középpályását is nyugodtan a bevethető ékek közé sorolhatja.

Sőt! A klubcsapatában rendre szélsőként számításba vett futballista pazar játéka után bátorság kell ahhoz, hogy a horvátok elleni mérkőzésre ne Huszti Szabolcsot jelölje a kezdőbe a kapitány. Kérdés, akkor is vállalná-e ezt a posztot a játékos, ha nem csak vészmegoldás lenne.

„Már Priskin Tamás sérülése előtt, hét közben szóba hozta a kapitány, mit szólnék, ha egy sorral előrébb futballoznék – mondta Huszti Szabolcs. – Számomra nem volt kérdés, hogy ha a kapitány elöl számít rám, akkor ebben a szerepkörben hozom ki magamból a maximumot. De Erwin Koeman már a meccs előtt levette a vállamról a terhet, és hangsúlyozta, bárhogy is sül el a dolog, az ő felelőssége a döntés. Kérte, ne a tipikus előretolt ék szerepét játsszam, hanem lépjek el a védőktől, és próbáljam elkérni a labdát, mert így még kombinatívabb lesz a csapatunk. Nem igazi csatárposzt volt ez, sokkal inkább egy második »tízes« szerepkör, amely sokkal szabadabb játékot biztosít. A kapitány azt akarja elérni, hogy bátran futballozzunk, sokat legyen nálunk a labda, ne siettessük a támadásvezetést, és az esetleges pánikhelyzetekben se szabadítsunk föl vaktában. A rövid passzos játékra, amolyan holland–magyar futballkombinációra esküszik.“

Hiába oldotta meg kitűnően a feladatát Huszti Szabolcs, borítékolható, hogy a horvátok ellen másoknak is lehetőséget ad Erwin Koeman. Kérdés, ahogy például Koltai Tamás bemutatkozhatott a nemzeti csapatban, ugyanúgy pályára küldi-e Németh Krisztiánt is.

Mondhatnánk: mikor, ha nem most?

Persze már azért is dicséret illeti a kapitányt, hogy a rutinos labdarúgók mellett felfigyelt a fiatal tehetségekre is: Németh Krisztián játéka hónapról hónapra vált éretebbé az elmúlt években, és a liverpooli légióskodás mentalitásbeli javulást is eredményezett a csatárnál. Ez magában természetesen még kevés, hogy egy tinédzser meghatározó játékossá lépjen elő a felnőttválogatottban, de kétségtelen, hogy a légkör, a társak, akikkel a héten együtt készülhet, segítik majd a fejlődését.

A Görögország ellen csereként beálló támadó, Orosz Péter például ezt emlegeti, ha az edzőtábor tapasztalatairól kérdezik.

„A kapitány és a társak is segítőkészek, ami egy újonc esetében igencsak fontos – mondta a csatár. – Németh Krisztián érkezésével négy klasszikus támadó lesz a keretben, de Huszti Szabolcs kiemelkedő szombati csatárteljesítménye óta illik inkább öt labdarúgót említeni, ha ez a poszt kerül szóba. Erwin Koeman mondta, hogy Horvátország ellen változtatások várhatóak, és nyilván a csatárok közül is lesz, aki kimarad. Számomra már az is megtiszteltetés volt, hogy a görögök ellen pályára léphettem, s remélem, a pályán töltött perceimmel bizonyítottam, lehet rám számítani.”

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik