Mamutmezőny az eseményen

B. R.B. R.
Vágólapra másolva!
2008.05.27. 00:22
Címkék

Már van közös csapatkép, si kervárományos versenyzők, elégedett elnök, szinte teljesen kész létesítmény. A budapesti vb-re sem kell sokat várni, csütörtökön megkezdődik az egyik legrangosabb idei hazai rendezésű sportrendezvény.

A helyszínen, a Puskás-stadion melletti szoborparkban tartott sajtótájékoztatón Klaus Schormann, a Nemzetközi Öttusa Szövetség német elnöke örömmel konstatálta, hogy a késő télen beharangozott meglepetés, azaz a lovaspálya tőszomszédságában lévő mobil medence elkészült. A sportág első embere azt kívánta a magyaroknak, hogy hasonlóan a tavalyi, berlini vb-hez, ahol a németek öt érmet nyertek, a budapesti verseny is sok örömet szerezzen a hazai szurkolóknak. Ebben van gyakorlat, az 1999-es margitszigeti vb-n a hat számból négyet a magyarok nyertek meg. A vb-n 78 női és 105 férfi öttusázó indul, csütörtökön és pénteken a selejtezőkre, a hétvégi egyéni döntők délelőtti programjaira, valamint a jövő hétfőn és kedden sorra kerülő váltóversenyekre a belépés ingyenes.

Legfrissebb hírek

Terv szerint halad a felépülése, Ádám Martin januárban visszatérhet

Labdarúgó NB I
18 perce

A kormány több mint két és fél milliárd forinttal támogatja a Veszprém-Balaton Európa Sportrégiója 2026 programot

Egyéb egyéni
20 perce

Két évvel meghosszabbította vezetőedzője szerződését a Bayern München

Német labdarúgás
33 perce

A FTC volt szerb edzőjét meneszti a Szpartak Moszkva – sajtóhír

Minden más foci
1 órája

Vitorlázás: rajtol a Nacra 15 Eb Balatonföldváron

Utánpótlássport
1 órája

Férfi kézilabda Ek: svájci és osztrák ellenfél a magyar csapatoknak

Kézilabda
1 órája

Erling Haalandot nem lehet megállítani – vajon a Villarrealnak sikerül?

Bajnokok Ligája
1 órája

Férfi röplabda BL: meglepetésre készülnek a fehérváriak

Röplabda
1 órája
Ezek is érdekelhetik