Ginóbili feltámadt

Munkatársunktól MunkatársunktólMunkatársunktól Munkatársunktól
Vágólapra másolva!
2008.05.27. 00:22
Címkék

Manu Ginóbili a Nyugati főcsoport döntőjének első két mérkőzését a gyógyulásra használta. Fájó bokája és beszakadt körme kúrálása közben bűn rossz játékot mutatott be, és a Spurs ki is kapott mindkét találkozón. Aztán San Antonióban összeszedte magát, 30 pontjával – a 22 pontot és 21 lepattanót számláló Tim Duncan mellett – a csapat vezére volt, és 103–84-es győzelemre vezette a címvédőt. A Spursnek és argentin hátvédjének szerdára virradóra meg kell ismételnie meggyőző teljesítményét, különben megeshet, hogy 3–1-es hátránnyal utazik Los Angelesbe a negyedik mérkőzésre – onnan pedig már nem sok esélye lenne a nagydöntőbe jutásra. A Lakerst ugyancsak 30 ponttal vezérlő Kobe Bryant szerint a csapat sokat tanult ebből a vereségből, és nem tett rosszat az idényének, hogy kapott egy leckét a címvédőtől. –

Eredmény a 16. oldalon

Legfrissebb hírek

Sporttörténelmi pillanat: a klub-vb-n alkalmazták először a nyolc másodperces szabályt – videó

Klub-vb
1 perce

Belgiumba szerződött az MTK korosztályos válogatott kapusa

Labdarúgó NB I
10 perce

Kedvelik a sportfogadók a klubvilágbajnokságot

Klub-vb
15 perce

A legendás kézilabdaedzőt, Laurencz Lászlót köszöntötték az esztergomiak

Kézilabda
25 perce

Döntő tus után Eb-negyedik a magyar női kardcsapat Genovában

Egyéb egyéni
51 perce

Magyarország rendezi a 2027-es FEI kettesfogathajtó-világbajnokságot

Egyéb csapat
51 perce

Az NB II kiesőjétől érkezett játékos Kecskemétre

Labdarúgó NB II
1 órája

Tenisz: Babosék legyőzték a harmadik kiemeltet Berlinben

Tenisz
1 órája
Ezek is érdekelhetik