Fergeteges záró fieszta

Kivilágos-kivirradtig ünnepelte 16. magyar bajnoki címét az MKB Veszprém KC. A „bázis” a viadukt alatt épült, festői hotel volt, hajnaltájt pedig egy belvárosi szórakozóhelyen tettek pontot az idény végére Pérez „Csárliék”.

„Néhány kortyot ittam, a korábbi években jobban belehúztam, de szinte korelnökként már vigyáznom kell a többiekre is. Olyan fáradt voltam, hogy inkább infúzióra lett volna szükségem, nem sörre vagy pezsgőre – taglalta a 37. születésnapja felé araszoló, havannai illetőségű bombázó. – Azért a fiatalabbak, például Marian Cozma, nem voltak ilyen mértékletesek, de hát mikor rúgjanak ki a hámból, ha nem most…”

Apropó, Cozma. A 211 centis román óriás mindössze két mondatot tud magyarul, az egyik a „Tíz! Tíz! Tíz!”, amit olyankor kiabál a szurkolósereg, amikor a Veszprém előnye kétszámjegyűre duzzad, a másik pedig az „Indul a busz!” szövegű rigmus, amellyel ugyancsak a vesztésre álló ellenfél szurkolóit szokta bosszantani a hazai publikum.

Hogy vajon milyen aktualitása lehetett e két mondókának hajnali fél ötkor a város főterén, annak csak a Jóisten a megmondhatója.

Amúgy emelkedett hangulatban az ember olyasmit is kikottyint, amit néhány perccel a mérkőzés befejezése után kevésbé. Ezért jelenthetjük ki felelősségünk tudatában – informátorainkra hagyatkozva, egyszersmind megnyugtatva az aggódó veszprémi drukkereket –, hogy Marko Vujin, a 23 éves gólzsák, a sorsdöntő, ötödik összecsapás hőse fittyet hányva a német Gummersbachtól érkező szirénhangokra, mégiscsak marad legalább egy évet a bakonyiaknál.

De kanyarodjunk vissza a szálloda bárpultjához, sőt valamivel még korábbra. Mondjuk a veszprémi sportcsarnok VIPszobájába, ahol az egyik helyi bennfentes azt magyarázta, hogy már kedden, Szegeden is megszerezhették volna a bajnoki címet, hiszen öt perccel a vége előtt négy góllal vezettek, csak hát jól jött a klubnak még egy telt házas hazai meccs meg a hatalmas fieszta a háromezer veszprémi fanatikus előtt. Ráadásul jobb nem gondolni arra, mi lett volna, ha Szegeden akasztják Vujinék nyakába az aranyérmeket.

Így, első hallásra tetszetős a fenti elmélet, de Mocsai Lajos, a veszprémiek szakvezetője egyetlen szóval intézi el a pletykát: „Badarság!”

A Professzor, a világ kézilabdasportjának egyik legnagyobb egyénisége feleségével érkezett az ünnepségre: „Ez a harmadik bajnoki aranyérmem edzőként, 1982-ben a Vasas női, egy évre rá a Budapesti Honvéd férficsapatával jutottunk a csúcsra. Lehetne nyilván több is, de olyan hoszszú ideig dolgoztam szövetségi kapitányként, hogy igazából nem nagyon volt lehetőségem az éremhalmozásra. Hogy melyik a legkedvesebb? Most mit mondjak erre? Azért ez az évem a legjobbak közé tartozik, első veszprémi idényemben KEK-diadal és bajnoki cím, ennél sikeresebb szezont aligha tervezhettem volna.”

Odabent a bárpultnál a szponzorok hada – bankigazgató és olimpiai bajnok öttusázó, ilyen-olyan notabilitások unikumoznak a sikeredzővel. Egymás után érkeznek a bajnokcsapat hősei, egyedül Pásztor Istvánnak van több aranyérme Péreznél, ő már egy tucatnál tart, még akkor is, ha manapság már ritkábban lép pályára.

Hogy Pásztor játszik-e még a július 18-án megnyíló pazar, vadonatúj sportcsarnokban, a csapat új, 6500 nézőt befogadó otthonában, azt e pillanatban nehéz lenne megmondani. A nyitó buli programja mindenesetre már ismert: a hetvenes évek egyik legnépszerűbb bandája, a Boney M. lép fel, előtte pedig Zséda szórakoztatja a nagyérdeműt.

Hogy a megnyitó hangulata milyen lesz, megjósolhatatlan. De hogy a régi sportcsarnok záró bulija feledhetetlenre sikerült, az tagadhatatlan.

Szó szerint bearanyozták a viharvert épület emlékét.