Bizonyítani kell a kapitánynak

KEMÉNY KRISTÓFKEMÉNY KRISTÓF
Vágólapra másolva!
2008.05.24. 00:26
Címkék
Szombat este a görögök ellen mutatkozik be a válogatott kispadján Erwin Koeman: a kapitány izgatottan várja az összecsapást, ami szerinte azért lesz igencsak kiélezett, mert amíg a magyar csapat tagjai neki akarnak bizonyítani, addig az ellenfél játékosai azért hajtanak, hogy bekerüljenek Otto Rehhagel Európabajnokságra utazó keretébe. Noha a holland szakember győzelmet remél, hangsúlyozza: együttesének elsősorban a fejlődés a célja a barátságos meccseken.

Nyugodt? Nyugodt?

Nincs miért izgulnom – mondta Erwin Koeman.

Mégiscsak kapitányi bemutatkozásra készül...

Ez engem cseppet sem nyomaszt. Felkészültem, hogy minden rezzenésemre odafigyelnek majd a szurkolók, és az sem zavar majd, ha folyamatosan villognak a fényképezőgépek. Ez a munkám, s mivel én vagyok az új kapitány, nyilvánvaló, hogy érdekli az embereket a személyem. Kíváncsiak, hogy a padon ülve vagy az oldalvonal mellől figyelem-e a találkozót, hangos szóval irányítom-e, vagy csendben nézem a futballistákat.

Nincs valamilyen megszokott forgatókönyv, amely szerint a mérkőzésekre készül?

Semmiféle rögeszmém, babonám nincsen. Teszem a dolgom, tisztességgel felkészülök az ellenfélből, és izgatottan várom a meccskezdést.

Elég volt ez a néhány nap, hogy összeismerkedjen a játékosokkal?

A legfontosabbat megtudtam a futballistákról: egytől egyig motivált, jó szellemű játékosok. Látni a keret tagjain, hogy fogékonyak az újra, és örömmel tanulnak. Persze nem kell itt hatalmas szemléletváltásra gondolni, nem akarom gyökerestül felforgatni a magyar labdarúgást. Az itt honos futballkultúrára lehet építeni. Nekem a csapaton belül kell kisebb változtatásokat végrehajtanom, sok új elemet próbálok megismertetni és betanítani a srácoknak.

Mit vár a futballistáktól?

Azt, hogy a válogatott tagjai fogadják el az én egyedi víziómat. >>>

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik