Kék-fehérnek látszó mennyország

LIPCSEI ÁRPÁDLIPCSEI ÁRPÁD
Vágólapra másolva!
2008.05.19. 00:54
Címkék
MTK vagy DVSC-TEVA? A Soproni Liga zárása előtt két fordulóval kétszereplősre zsugorodott a nem is oly rég még négycsapatos bajnoki versenyfutás. A menetrend furcsaságai, a hátralévő mérkőzések ellentétes nehézségi foka, valamint az MTK csapatának mentális fejlődése azt feltételezi: megszakad a DVSC három éve tartó uralma.

A vélemény szabad – és változik.

Hat fordulóval a Soproni Liga zárása előtt az élvonalbeli klubokból véletlenszerűen kiemelt és anonim tippelésre felkért 15 szakmabeli (edző, vezető, játékos) közül nyolc a listavezető MTK mögött az idő tájt hárompontos hátránnyal és lényegesen rosszabb gólkülönbséggel a második helyen tanyázó DVSCTEVA címvédésére voksolt. Öten Hungária körúti befutóra esküdtek, a két legélénkebb fantáziájú megkérdezett pedig a debreceniekkel azonos pontszámmal álló Újpest sikerét vizionálta.

Két körrel később – nem a teljes mezőnyt felölelő, ezáltal reprezentatívnak aligha nevezhető közvélemény-kutatás végén – a véleményüket névvel is vállaló trió tagjai (Sándor Csaba, Urbán Flórián és Illés Béla) bájos egyetértésben már csupán kétcsapatosra szűkítették az aranyérem megszerzésére reálisan pályázók listáját. Bizonyos szempontból ugyanakkor mégis mellbevágó volt az utóbbi körkérdésre érkezett válasz, május elejére ugyanis hármas holtversenyt rögzített az első osztályú bajnokság tabellája: a DVSC-TEVA és az Újpest is utolérte az MTK-t.

Szerencsétlen órarend az NB I-es hajrában

Vélelmezhető: a kék-fehérek bajnoki címére a végjátékban, azaz két mérkőzéssel a verseny leintése előtt annak ellenére is minden eddigi adatot felülmúló mértékben szavaznának a véleményformáló szakmabeliek, hogy a helyzet az utóbbi két hétben lényegében mit sem változott. A „megmondóemberektől” mostohagyerekként egyetlen jó szót sem kapó Újpest a Paks és a Győr elleni vereségével önmagát iktatta ki az aranyéremmel kecsegtető pozícióból, az MTK és a DVSCTEVA relációjában ugyanakkor kizárólag a rúgott és kapott gólok száma módosult. A gólkülönbségeket illetően nincs eltérés, Garami József együttesének e mutatója akkor is, most is kettővel jobb a debreceniekénél.

A fenti feltevés vélelmezett helyességét, miszerint kevéssel május közepe után a szakemberek körében az MTK emelkedett favorittá, a Kárpátmedencei önfejlődő futballglóbuszra abszolút jellemző >>>

Legfrissebb hírek

Sportembergyár – Ballai Attila publicisztikája

Vizes vb 2025
2 órája

Jöjjön a negyvenedik! – Zsoldos Barna jegyzete

F1
2 órája

Gruber-parádé a Kazincbarcika ellen; Nagy László: Két-három lépéssel a Szeged előtt…

E-újság
2 órája

Vasárnapi sportműsor: Magyar Nagydíj; záró nap a vizes vb-n

Minden más foci
2 órája

Spában már a Q1-ben kiesett mindkét Aston Martin, a Hungaroringen kibérelték a harmadik sort

F1
3 órája

Valter Attila 57. lett a San Sebastián-i egynapos versenyen

Kerékpár
3 órája

Nyerő mesterhármas a ráadásban, emberhátrányban – ilyen is történt a Magyar Kupa szombati nyitányán

Labdarúgó NB I
4 órája

„Bernie kinézett az ablakon a Halászbástyára és közölte, hogy ide kell hozni a versenyt” – Dávid Sándor-interjú

F1
4 órája
Ezek is érdekelhetik