Élvonalbeli nagypapa

Szép fonák volt.Szép fonák volt.

Köszönöm, de azért ne essünk túlzásba. Ha álmomból felkeltenek, ezt akkor is beütöm.

Igen, tudom. Lassan már fél évszázada mindig beüti.

Gondoltam, hogy a koromra célozgatás nem maradhat ki, de nem zavar. Az első osztályú békési csapatban játszom.

Április harmincadikán voltam ötvenöt éves, s bár már nem olyan vagyok, mint húszharminc esztendővel ezelőtt, még bírom a strapát.

Azért ez hihetetlen. Utánanézett már, hogy van-e még valaki a világon, aki ennyi idősen az élvonalban pingpongozik?

Nem, de most, hogy kérdezi, én is kíváncsi vagyok rá. Szerintem nyugodtan nézelődhetünk más sportágakban is, biztos vagyok benne, hogy tömegével máshol sem találunk hasonlót.

Félre ne értsen, de normális ember ebben a korban már a nyugdíjaséveire készül.

Tehát én nem vagyok normális?

Szó sincs erről, sőt. Csodálom, hogy még mindig csinálja, miközben más, mondjuk, unokázik.

Az unokázás rám is igaz. Képzelje el, már három van. A legidősebb, Ricsi kilenc és fél éves, a középső Márk hat, a kicsi, Tibi másfél.

Ezek szerint van, aki továbbviszi a nevet.

Igen. A két nagyobbik a lányomé, nekik nem is Klampár a vezetéknevük, a kis Tibi viszont már harmadik generációs Klampár, ő ugyanis Tibor fiam gyermeke.

A nagyobbak tudják, ki a nagypapa, hogy milyen eredményeket ért el?

Ricsi már igen. Ő próbálkozik is a pingponggal, tavaly levittem a KSI-be. Látta, hogy mindenkinek szerepel a pólóján a neve, és persze ő is akart ilyet. Amikor megkérdezték, mit írjanak rá, azonnal rávágta: Klampár Richárd. Tudni kell, hogy neki Erdei a családneve, s amikor ezt eszébe juttatták, elkezdett alkudozni, hogy jó, akkor legyen Klampár-Erdei Richárd. Jót mosolyogtam rajta.

Úgy tűnik, büszke a nagypapájára.

Lehet, ezt tőle kellene megkérdezni. Márk, a középső unokám is sportos, igazi örökmozgó, nehéz bírni vele. Elég jó a labdaérzéke, őt legszívesebben focizni vinném. Tudja, gyerekként én is elég jól fociztam, ha nem a pingpongnál kötök ki, valószínűleg futballista lettem volna. De jól van ez így, korántsem biztos, hogy labdarúgóként vittem volna annyira, mint asztaliteniszezőként.

Korántsem biztos? Inkább úgy fogalmaznék, biztosan nem.

Na jó, nem lennék világ és Európa-bajnok, sőt még olimpiai negyedik sem.

Az a bizonyos szöuli olimpia már húsz éve volt, nem beszélve a huszonkilenc esztendővel ezelőtti legendás phenjani világbajnokságról, s ön még mindig itt van, még most is játszik. Miért?

Mert nem értek máshoz.

Ez azért sok más, hasonló korú egykori világsztárra igaz, ők mégis visszavonultak.

Ahhoz, hogy viszonylag nyugodtan éljek, ne legyenek tartozásaim, csinálnom kell. Idősebb vagyok, mint a csapat másik két tagja együtt, de ha kell, odaállok – és nyerek. Nem a legjobbak ellen, az már nem megy, a fiatalokkal nem tudom tartani a lépést. Az első pörgetésbe még beleállok, a második gyengébb, de ha az is visszajön, akkor kész vagyok. Jöhet az oxigénmaszk. Meg az is igaz, hogy már egyre több helyen fáj, itt is érzem, ott is érzem, a lábamat is meg kellene operálni. Szóval egyre nehezebb.

Legalább élvezi?

Ha az asztalnál vagyok, mindent elfelejtek, legyen az tétmeccs vagy egyszerű bemutató.

Ez utóbbira sokszor hívják?

Nem panaszkodom. Legközelebb például június hetedikén lesz egy gála Bükön, ahol élvonalbeli hazai játékosok mellett ott leszek én is, sőt tudtommal Jónyer Pistit is megkeresték. Állítólag nagy show lesz, valami hasonló, mint volt néhány évvel ezelőtt a Nemzeti Sportcsarnokban amikor eljöttek a svéd világsztárok. Talán még emlékszik rá.

Igen, „Svédületes” volt a rendezvény neve.

Pontosan. Szóval olyasmit szeretnének Bükön is, csak ezúttal nem lesznek külföldi vendégek.

A bemutatókra külön készül?

Miért tenném? A békési csapatnál folyamatosan edzésben és játékban vagyok. Az idén nem voltak kiesési gondjaink, s jó érzés, hogy ehhez én is hozzájárultam, mert az alsóházban még hozok fontos meccseket. Ha ott megy, a bemutatógálán sem lehet gond.

Hogy közben edzősködik is, azt jelzi, hogy már a jövőre is gondol?

Valahogy úgy. Van egy nagyvonalú mecénása a sportágnak, Illés Ernő, a Vörsas igazgatója. Néhány évvel ezelőtt még a BVSC-t támogatta, ő szerette volna, ha a Szőnyi úton megpróbálom átadni a fiataloknak mindazt, amit tudok. Érdekes, hogy éppen egy kívülálló adta meg nekem a lehetőséget, a sportág vezetői nem láttak, sőt a mai napig nem látnak bennem fantáziát.

Ezt hogy érti?

Nem akarok ebbe részletesen belemenni, de fájó pont, hogy a válogatottnál semmilyen szerepet sem kaptam. Szó volt róla, hogy foglalkozhatok majd a fiatalokkal, de aztán valahogy ez is elsikkadt.

Miért?

Tőlem kérdezi? Én nagyon szívesen csináltam volna, higgye el, nem miattam nem lett belőle semmi.

És legalább megindokolták?

Ugyan már! Miért mondtak volna nekem bármit is, amikor én csak két világ- és három Európabajnoki címet nyertem ennek a sportágnak?

Úgy látom, ez a téma nagyon érzékenyen érinti.

Csodálkozik? De inkább hagyjuk az egészet! Illés Ernő bizalmat szavazott nekem, s most ez a fontos. A BVSC után átkerültem a Wink AC-hez, s most közös élvonalbeli csapatunk van, amely CVSE-Mávépcell-Vörsas néven fut, s persze továbbra is Illés Ernő áll

mögöttünk. A bajnoki címért hajtottunk, s ugyan kikaptunk a BVSC-től, de azt hiszem, így sem okoztunk csalódást.

Milyen edző Klampár Tibor?

Nagyon remélem, hogy jó. Talán szerénytelenül hangzik, de úgy gondolom, hogy idehaza kevesen tudnak nálam többet erről a sportról.

Hallgatnak önre a tanítványok?

Úgy érzem, igen. Szerintem sokat számít, hogy nemcsak elmondom, mit szeretnék, meg is tudom mutatni, s talán nem is rosszul.

Gonosz leszek: mai fejjel visszagondolva milyen alany volt az edzők számára a fiatal Klampár Tibor?

Huh... Voltak stiklijeim, de hát kinek nincsenek? Sokáig a bátyám edzett, néha elagyabulált, de mindent egybevéve úgy volt jó, ahogy volt. Azt mondják, extratehetség voltam, ami biztosan megkönnyítette a velem dolgozó edzők dolgát.

Azt mondják? Akinek még ötvenöt évesen is ilyen fonákja van, az biztosan extratehetség volt.

Nem vitatkozom, de kérem, legyen rám tekintettel, és ne akarja, hogy ismételjem meg. Mégiscsak háromszoros nagypapa vagyok...