Öt lövés, három kapufa

B. B.B. B.
Vágólapra másolva!
2008.05.16. 23:33
Címkék

A játékvezető Kassai Viktor mellett két másik magyar résztvevője is lesz a nyári Európa-bajnokságnak: a McDonald’s étteremlánc az idén is meghirdetett játékoskísérő programjának keretén belül két magyar kissrácnak is lehetőséget nyújt, hogy aktív részese lehessen az osztrák–svájci közös Eb-nek. A két szerencsés közül az egyik a június 29-i bécsi döntőn, a másik pedig a június 26-i bécsi elődöntőn kísérheti a pályára Európa egy-egy kiemelkedő futballistáját. Előbbit az étteremlánc vendégei közül sorsolták ki a csütörtöki sajtótájékoztatón – a békéscsabai Köveskúti Simon utazhat –, míg a másik résztvevő a Góliát-McDonald’s FC játékosai közül került ki. A győztesnek nem is akármilyen teljesítményre volt szüksége, hiszen miután bejutott a csütörtök délelőtti országos döntőbe, ott újra bizonyítania kellett, hogy ő céloz a legpontosabban. Lőrincz Attila öt lövéséből három is a lécen csattant: „Hat éve focizom, és már most megérte, hogy annak idején elkezdtem. Az Eb-n a portugáloknak szurkolok. Jó lenne mondjuk Cristiano Ronaldót a pályára kísérni.”

A kiskunhalasi 11 éves kisfiú és edzője, Vincze Attila tehát nem hiába gyakorolta annyit az elmúlt hetekben a célba rúgást. Két évvel ezelőtt a németországi vb-n egy magyar kisfiú képviselte hazánkat, Nagy Balázs a dortmundi elődöntőben a német Arne Friedrichet kísérte be a pályára.

Legfrissebb hírek

Konferencialiga: andorrai döntetlenjével is továbbment a Ljubljana

Európa-konferencialiga
2 perce

„Nagyon sokat léptünk előre” – Varga Zsolt a világbajnoki szereplésről

Vizes vb 2025
11 perce

Thomas Müller Kanadába szerződik; Neymar európai klubbal tárgyal – keddi transzferhíradó

Minden más foci
21 perce

Kosár: sima magyar siker a finnek ellen az U18-as B-divíziós fiú Eb-n

Utánpótlássport
1 órája

Edzője bízik abban, hogy a Noa szerdán kijavítja az első meccsen hozott rossz döntéseket

Bajnokok Ligája
1 órája

Már a nyolc között a TF női csapata az egyetemi röplabda Eb-n

Röplabda
1 órája

A DVTK kölcsönvette a Vidi támadó középpályását – hivatalos

Labdarúgó NB I
1 órája

Szappanos az FTC helyett a Puskás Akadémiához kerülhet

Labdarúgó NB I
1 órája
Ezek is érdekelhetik