Noha már két éve Olaszországban futballozik, Patrick Vieira még mindig hatalmas népszerűségnek örvend Angliában – elsősorban természetesen az Arsenal szurkolói között, amelynek 9 éven keresztül tagja volt. A Sun című napilap felajánlotta olvasóinak a lehetőséget, hogy a francia válogatott játékost faggassák.

Fotó: AFP
Vieirának (balra) ez alkalommal nem csak a lábai gabalyodtak össze...

Fotó: AFP
Vieirának (balra) ez alkalommal nem csak a lábai gabalyodtak össze...
A 32 éves francia 1996-ben az olasz AC Milantól érkezett az Arsenalhoz, és gyorsan az Arsene Wenger által irányított csapat egyik alapembere lett, akit ráadásul a szurkolók is igen hamar megkedveltek. Vieira még 2005-ös eligazolása után is az Ágyúsok szurkolóinak egyik kedvence maradt.
A francia középpályás az Arsenallal háromszoros bajnok és négyszeres FA-kupa-győztes lett, de a válogatottnál sem kerülték el a sikerek: 1998-ban világbajnok, két évvel később Európa-bajnok lett.
„Úgy gondolom, hogy mi nagyon erősek leszünk, de azt kell mondjam, hogy a németektől nagyon tartok. Jó játékosaik vannak, nagyon kemények, nagyon erősek, és valahogy mindig odaérnek a végére, még akkor is, ha nem játszanak látványos focit” – kezdte jóslatát Vieira.
„Természetesen a világbajnoki címvédő Olaszországot sem szabad leírni, de azt hiszem, hogy a torna meglepetését Hollandia okozhatja” – latolgatta az esélyeket a francia, akinek figyelmét vélhetően elkerülte az a szabály, hogy az Eb-n egy csoportból csak két válogatott juthat tovább.
Márpedig a nyári Európa-bajnokság halál-csoportja a C-jelű kvartett, amelyben a franciák az olaszokkal és a hollandokkal is találkoznak a románok mellett. A másik eshetőség pedig az, hogy Vieira volt olyan udvarias és nem közölte: az a holland meglepetés bizony negatív értelemben értendő.
Legfrissebb hírek

Euro 2008: 250 millió eurós nyereséggel zárult a torna
Archiv cikkek
2008.07.30. 00:46

Euro 2008: magyaroknak köszönhető az adatdömping
Archiv cikkek
2008.07.02. 21:11

Xavi Hernandezt csak Humphrey Bogartnak hívják barátai
Archiv cikkek
2008.07.02. 00:28
Ezek is érdekelhetik
