Az arany középpálya

Idestova tizennégy esztendeje, hogy a Jugoszlávia széthullása után létrejövő Horvátország futballválogatottja lejátszotta – és az időközben legendává „nemesedő” Davor Suker két góljával 2–0-ra megnyerte – első tétmérkőzését, ám a csapat profilja mit sem változott. Kis nemzet, nagy ambíciók; kitűnően képzett és hovatartozásukra büszke futballisták; a kedvencekért minden távolságot leküzdő, őrült rajongásra és gyűlöletre is képes szurkolótábor. Ezt azért ismételtük át, hogy érzékeltessük: az Eb-t majdhogynem hazai pályán megvívó kockás mezesek teljesítménye több tényezőtől függ, mint a sorozatunkban eddig bemutatott „átlagos” válogatottaké.

Már a kapitány, Slaven Bilic sem hétköznapi jelenség. Játékosként sem ment a szomszédba egy kis puskaporért („nagyhalál” az 1998-as vbelődöntőben, a sportszerűtlen Laurent Blanc meg is kapta piros lapját), edzőként pedig… Nos, tulajdonképpen egy a játékosok közül. Nemcsak rockgitáros mivolta és fülbevalója őrzi fiatalságát; lenyűgöző a lelkesedése is, és csapata játéka arról tanúskodik, hogy aktívan kamatoztatja nem oly régen lezárt játékoskarrierje tapasztalatait. Bilic a 2006-os világbajnokság után lett szövetségi kapitány, tanítványai nyitásként idegenben legyőzték a friss világbajnok (igaz, jócskán tartalékos) olasz válogatottat, majd módszeresen, komótosan „felfalták” az Eb E jelű selejtezőcsoportját. Mindöszsze egy mérkőzést vesztettek el, azt is részben azért, mert a szkopjei sártengerben megvívott csata szünetében értesültek róla: az eredménytől függetlenül továbbjutottak. De nehogy okot adjanak tudásuk megkérdőjelezésére, zárásképp legyőzték az életéért küzdő Angliát a Wembleyben…

Nemhiába játszott négy évig Angliában, Bilic hatékony 4–4–2–t szabott az elődje, Zlatko Kranjcar által előszeretettel 3–5–2-ben szerepeltetett csapatra. A tapasztalt harcosok mellett a tehetséges Vedran Corlukát felvonultató védelem megerősítése nem ment a középpálya rovására, ami elsősorban annak következménye, hogy a két rutinos játékos, a hátrafelé mindig figyelő Niko Kovac és Darijo Srna jól megfér a támadást jobban kedvelő ifjakkal, Niko Kranjcarral és Luka Modriccsal. Ez a négyes rendkívül rétegzett kapcsolatrendszert ápol a saját kapu védelmével és az ellenfél kapujának ostromával foglalkozó csapatrészekkel, szétzúzására – a mindenkori ellenfél legnagyobb bánatára – többnyire nem elég a kilencven perc.

Van azonban egy feladvány, amelyre a kapitány még nem találta meg a megoldást. Legjobb formában lévő támadója, a Brazíliában született Eduardo da Silva egy februári angol bajnokin bokáját törte, ami lehetetlenné teszi játékát az Európa-bajnokságon. Égetően aktuálissá vált az örök kérdés: ki fog gólt lőni? Éppenséggel akadnak a szerepre alkalmas futballisták, csakhogy Igor Budan kieséssel fenyegető idényhajrát vív Parmában, Mladen Petric és Ivica Olic szezonja nem a legjobban sikerült Németországban, Ivan Klasnicban még él a tavalyi veseátültetés emléke, az egy selejtezőn sem szereplő Nikola Kalinic pedig talán maga is meglepődött, hogy bekerült a keretbe.

A segítség minden bizonnyal ez esetben is a középpályáról jön majd. Mindazonáltal Slaven Bilic vallja: „Nehéz feladat vár ránk az Európa-bajnokságon, de ha lesz egy kis szerencsénk, emelt fővel térhetünk haza.”

Következik: Lengyelország