A csodagyerek

Daley – ahogy az az angolok ki számították – átlagban húsz centivel és ugyanannyi kilóval volt alacsonyabb és könnyebb, mint a döntő további tizenegy résztvevője, köztük a 11. helyet megszerző honfitársunk, Hajnal András. A dél-angliai kisfiú olyan sztárokat utasított maga mögé, mint a világbajnok orosz Gleb Galperin és a Világkupagyőztes Sascha Klein Németországból.

A hat sorozatból álló döntő harmadik ugrását követően Tom még csak hatodik volt, mert éppen a legkönnyebb ugrását rontotta el. „Egy pillanatra megijedtem, hogy nem leszek képes visszakapaszkodni” – emlékezett Daley, de gyorsan kiderült: rendben vannak az idegei, pontosabban nincsenek is… Feltette az MP3 lejátszó fülhallgatóját – a 2012es londoni olimpia hivatalos nótáját hallgatta, afféle motivációs ráhangolódásként –, majd három tökéletes ugrással rukkolt ki, utoljára egy pazar három és fél fordulatos Auerbach-szaltóval. Amikor ő már befejezte a versenyt, még hátravolt Klein, aki egy hónappal korábban a pekingi előolimpián megnyerte a számot – s ott Daley csak a hetedik helyen végzett.

Klein jó gyakorlatot mutatott be, de nem elég jót, a végén 4.35 pont volt a különbség – a kis angol javára. Ezzel Daley honfitársát, az 1958-as budapesti Eb-n ugyancsak a toronyugrásban diadalmaskodó Brian Phelpst törölte ki a Guinness-rekordok könyvéből: Phelps 14 éves és 134 napos volt akkor, Tom viszont csak május 21-én lesz tizennégy…

Amikor megvolt az aranyérem, edzője, Andy Banks boldogan ölelte magához tanítványát, majd egy kopasz férfi tört át a biztonsági emberek sorfalán, és könnyezve összevissza csókolta a fiút. Tom 37 éves édesapja volt az, Rob Daley, aki csak a verseny után árulta el fiának: nem fogadásból borotválta tarra a koponyáját, hanem azért, mert agytumort diagnosztizáltak nála, s a sugárkezelésektől hullani kezdett a haja…

„Ha ettől az aranyéremtől sem gyógyulok meg, akkor semmitől” – mondta idősb Daley, majd kocsiba vágta magát, mert Calais-ból másfél órával később indult a kompja Doverbe…

Daley hétévesen kezdett ugrani – bár apja úszni vitte le, de a fiú azonnal beleszeretett a műugrásba –, példaképe a háromszoros világbajnok, olimpiai ezüstérmes kanadai Alexandre Despatie. Az angol szövetség – látva a srác hihetetlen sebességű fejlődését – a sportág nagyhatalmából, Kínából hozatott edzőt Peng Li személyében, aki Banksszel egyeztetve irányítja a szakmai munkát. Szinte hihetetlen: az utolsó eindhoveni ugrást, az aranyérmet bebiztosító három és fél fordulatos Auerbachszaltót egy hónappal az Eb előtt tanulta meg! Először az előolimpián mutatta be – ott még nem volt tökéletes –, a hollandiai városban viszont már tízes osztályzatokat érdemelt ki a bíráktól!

Daleyt nagy becsben tartják hazájában: 2007-ben a BBC szavazásán ő lett az év ifjúsági sportolója – ezt a díjat korábban Jenson Button (2000), Wayne Rooney (2002), Andy Murray (2004) és Theo Walcott (2006) is kiérdemelte.

Daley az eindhoveni bravúr óta pekingi favoritnak számít.

„Nincsenek idegei, nem törődik az esélyesség terhével, s roppant gyorsan tanul: úgy szívja magába az új információkat, mint szivacs a vizet. Genetikailag is szerencsés: a gyors izomrostok dominálnak nála, azaz robbanékonysága egyedülálló. Viszont még kialakulatlan. Például tömi magába a burgonyaszirmot, holott jól tudja, a chipsnél nincs egészségtelenebb eledel. Kénytelen voltam szigorú diétára fogni…” – mondja tanítványáról Banks mester.

Senki sem tökéletes…