Megjavult az edzők réme

Saját bevallása szerint a Ferencvárosnál érezte magát a legjobban. Nem csoda, hiszen Varga Zoltán a zöld-fehéreknél nevelkedett. A 25 esztendős középpályás nehezen szakad el a gyökereitől, de Rákospalotán, mostani csapatánál senki sem neheztel rá emiatt.

„Én tettem be először a csapatba!” – mondta büszkén Csank

János, aki 2001 novemberében egy Fradi–Vasas meccsen (2–0) szavazott neki bizalmat az élvonalban. Varga Zoltán azóta még 108 alkalommal lépett pályára NB I-es meccsen. Megfordult közben Győrben, Kaposváron és Pécsett is. Most Rákospalotán próbálja bizonyítani, hogy nem ügyetlen futballista. Legutóbbi három bajnokiján lapunk őt választotta a mezőny legjobbjának.

Szemet szúrt az átlagosnál jobb játéka – de nagyon hosszú út vezetett idáig.

„Sikerült beállítanom a sorba” – mondta róla mostani edzője, Aczél Zoltán.

Varga Zoltán sokat tud a játékról, kiemelkedő technikai képességei vannak, viszont… Magyar labdarúgó. És ilyen minőségében vannak futballistabetegségei. Rásütötték, hogy kezelhetetlen játékos, örök lázadó, a trénerek réme. Ő maga sem tagadja: „Korábban nem

egy edzőmmel volt gondom.”

A kezdő lökést megadó Csank János viszont nem így gondolja, s árnyaltabban fogalmazott a labdarúgó devianciájáról is: „Senki sem veheti el

tőle, hogy átlag feletti a játékintelligenciája. Amolyan zseni típus, ennek minden hátrányával együtt…”

Tudjuk jól, milyen káros tud lenni a hazai közeg. Aki csak egy kicsit is ügyes, azt máris ajnározni kezdik. Ez a legnagyobb gátja annak, hogy egy ifjú labdarúgóban egészséges értékrend alakulhasson ki, pedig minden játékosnak idejében fel kell ismernie, hol a helye. A tehetség sok más mellett abból is látszik, hogy valaki mennyire alázatos – vagy éppen milyen a viszonya a csapattársaival.

„A klub tisztában volt a viselt dolgaival, én azonban előítéletek nélkül fogadtam, amikor kettőezer-hat őszén kölcsönbe érkezett hozzánk – emlékezett vissza Prukner László, a kaposváriak vezetőedzője, aki kiváló pedagógus is. – Kiderült róla, hogy zárkózott ember. Nálunk akkor is kitűnő közösség volt, tele saját nevelésű labdarúgókkal, ám ő nehezen nyílt meg.”

Több szakember is állítja Varga Zoltánról: nem közösségi ember.

Győrben kimondottan perifériára szorult, társai sem fogadták el a különcségét. Habár Reszeli Soós István szakmai igazgató úgy emlékezett, nem voltak vele gondok: „Elismerem, furcsa srác,

sajátos humora van. Kerestem számára a megfelelő pozíciót a pályán, és többször is hasznára tudott lenni a csapatnak.” A középpályás azonban nem feledi, hogy anno kirakták az első csapat keretéből.

Pécsen remekül érezte magát, Keszei Ferenc vezetőedzővel is jó kapcsolata volt – csak épp a csapat kiesett. Bár Varga Zoltán a pályán dünnyögős típus, Rákospalotán aztán emberére akadt – Aczél Zoltán végül betörte.

„Én sem vagyok ám egyszerű ember – árulta el a REAC edzője. – Eleinte olyanok voltunk, mint tűz és víz, de már akkor tudtam, hogy normális hangnemben beszélve lehet rá hatni. Szerencsére mostanában a sérülések elkerülik, vezéregyénisége lett a csapatnak.”

Sőt a tavasszal már négy gólt szerzett. Csank János korábban nem győzte a mezőnyben némiképp passzív játékosnak hangsúlyozni: „Fiam, ne felejtsd el, hogy kapuk is vannak a pályán!”

És Varga Zoltán nem felejtette el.

Mint ahogyan azt sem, hogy most kell leginkább odafigyelnie magára.

A sikerek ugyanis gyorsan a fellegekbe repítették Varga Zoltánt.

Oda, ahonnan nagyot lehet zuhanni.