Kárpótolták a szurkolók

TÓTH ANITATÓTH ANITA
Vágólapra másolva!
2008.04.28. 00:07
Címkék

A Kis Sándor, Czeglédi Péter duó volt a legjobb magyar autós (13.) a szombaton befejeződő KözépEurópa-ralin, amelyen felvonult a komplett nemzetközi élmezőny. A kétszeres magyar bajnok jó néhány technikai gonddal küszködött, mégis hiányérzete támadt, amikor vége lett a versenynek.

Hogyan értékeli a viadalt?

Hatalmas mérföldkő a terepraliszakág történetében, erre már lehet építkezni – mondta Kis Sándor kétszeres magyar bajnok. – Szerintem mindenképpen folytatni kellene, csak az a gond, hogy a háttérben nagy harcok folynak a környezetvédőkkel. Értem én, hogy mi a céljuk, húsz éve az én cégemnek is az a jelszava, hogy „csak természetesen!” Minden szabályt betartunk, azt viszont változatlanul nem értem, hogy az elhagyott lőtereken kit zavarunk. Remélem, senkit, mert jó lenne, ha ennek a versenynek helyet tudnánk adni, hiszen odafigyelt rá a világ.

És itthon? Milyen volt a visszhangja?

A verseny előtt Szegeden, később Debrecenben, valamint szombaton, a balatonfüredi céldobogón rengetegen voltak, nem is beszélve a falvakról, amelyeken áthaladtunk: a főutcák mentén sorban álltak az emberek. Nagyon nagy szeretettel fogadtak, úgy éreztem, az elmúlt húsz év nem telt el hiába. A szurkolók kárpótoltak mindenért.

A pályák hogy tetszettek?

Gyorsak és technikásak voltak, speciálisan magyarok. Sajnos a gyári versenyzőkkel nem lehet felvenni a küzdelmet, még hazai pályán sem, úgyhogy a kezdetektől az volt a tervünk, hogy a magyarok között a legjobbak legyünk.

Miként végezhetett volna előrébb az összetettben?

Ha kevesebb a probléma… Jó néhányszor volt technikai gondunk, de például a második, dabasi szakaszt nagyon élveztük. Hosszú és nagyon nehéz volt a viadal, ugyanakkor mégsem volt annyira kemény – mert amikor hirtelen vége lett, iszonyú hiányérzetem támadt. Szerettem volna tovább menni…

Legfrissebb hírek

Babosék lesznek Stollárék ellenfelei Pekingben

Tenisz
19 perce

Meghalt Lukaku édesapja, korábbi válogatott labdarúgó

Minden más foci
24 perce

Balogh Botond célja a válogatottság a Kocaelisporból

Légiósok
33 perce

Fociláz a Puskás Arénánál – fergeteges sikert hozott a Nemzeti Sportügynökség ifjúsági tornája

Minden más foci
6 órája

Keddi sportműsor: Marco Rossi keretet hirdet, Galatasaray–Liverpool a BL-ben

Birkózás
7 órája

Balogh Botond: A Süperlig testhez álló feladat; keretet hirdet Rossi

E-újság
8 órája

Virtualizált futballélmény – Jakus Barnabás publicisztikája

Labdarúgó NB II
8 órája

Keane fejesére Bowen válaszolt, döntetlennel mutatkozott be a West Ham kispadján Nuno Espírito Santo

Angol labdarúgás
8 órája
Ezek is érdekelhetik