A kiesés szélén a Suns

F. Z.F. Z.
Vágólapra másolva!
2008.04.27. 01:13
Címkék

A párharc felvezetése során előre hozott főcsoportdöntőnek kikiáltott San Antonio Spurs–Phoenix Suns csata egyelőre nem tud megfelelni az óriási várakozásoknak, ugyanis három találkozó után a texasi gárda egyetlen győzelemre van attól, hogy 4–0-val elintézze riválisát. Az észak-amerikai profi bajnokság, az NBA címvédője csaknem tökéletes játékkal nyert 115–99-re az első phoenixi találkozón, legalábbis a két főedző nyilatkozatából erre lehet következtetni.

„Valószínűleg a szezon legjobb meccsét produkáltuk” – bölcselkedett Gregg Popovich, a Spurs mestere, míg Mike D’Antoni, a Suns trénere azt mondta, hogy ellenfelük gyakorlatilag hibátlanul kosárlabdázott, és ennek nem találták meg az ellenszerét. A sikerben hatalmas szerepet vállalt a vendégek francia irányítója, Tony Parker, aki karriercsúcsot jelentő 41 pontot dobott (a korábbi rekordja 38 volt, amit 2006-ban a Miami Heat elleni alapszakaszmeccsen ért el), s emellett 12 gólpasszt is kiosztott szintén remeklő csapattársainak. A 25 éves karmesternek különösen jól megy a játék a Phoenix elleni sorozatban, az első meccsen ugyanis 26, a másodikon 32 pontig jutott, vagyis összességében 33 pontos átlagot nyújt. A hetedik NBA-idényét taposó kosaras a harmadik meccsen nem a tőle megszokott betörésekből, hanem elsősorban tempódobásokból volt eredményes.

„Az elzárás-leválásoknál a védőm rendre behátrált, így a középtávoli tempókat kezdtem el dobálni, amik jó százalékban célba is értek” – mondta a mezőnyből 65, a büntetővonalról 85 százalékos pontossággal dobó francia. A Phoenix Suns a lehető legrosszabbkor került gödörbe, a csapattal az egész alapszakaszban, azaz 82 meccs során egyszer sem fordult elő, hogy egymás után háromszor veszítsen. Mint ahogyan az sem történt még meg az NBA történetében, hogy egy gárda 0–3-ról fordítani tudott volna a rájátszásban…

Legfrissebb hírek

Vasárnapi sportműsor: Ferencváros–Paks rangadó, F1-es Szingapúri GP

Minden más foci
28 perce

Vereség a Chelsea-től is, lejtőn a Liverpool; Bombagól után különös 11-es a vidéki rangadón

E-újság
31 perce

Megkéselték Indianapolisban a New York Jets korábbi irányítóját

Amerikai sportok
45 perce

A mi kutyánk kölyke – Malonyai Péter jegyzete

Angol labdarúgás
1 órája

Sportági félistenek – Ballai Attila publicisztikája

Kézilabda
1 órája

Három góllal nyert a Marseille, zsinórban negyedik győzelmét aratta a Ligue 1-ben

Francia labdarúgás
1 órája

Vinícius Júnior duplázott, Kylian Mbappé is betalált, nyert a Real Madrid

Spanyol labdarúgás
1 órája

Arne Slot: Három helyzetet is kialakítottunk, de Kerkez, Szoboszlai és Isak sem élt vele

Angol labdarúgás
1 órája
Ezek is érdekelhetik