Ez a színvonal élvezhető! (folytatás)

KEMÉNY KRISTÓFKEMÉNY KRISTÓF
Vágólapra másolva!
2008.04.21. 02:40
Címkék
Talán az aranyéremért folyó, egyre élesedő harc tett jót az utóbbi években – amúgy teljesen jogosan – lesajnált magyar első osztályú bajnokságnak: a 24. fordulóban három összecsapásra is négyes osztályzatot adtak a Nemzeti Sport tudósítói. Az érdemjegyek is azt bizonyítják, ha valóban olyan teljesítménnyel rukkolnak ki a mérkőző felek, amely megérdemli az átlag feletti minősítést, munkatársaink nem fukarkodnak az értékelésnél.

váratlan botlás következtében a lilák drukkerei ismét megtalálták Urbányi István (immár csak volt…) vezetőedzőt. Az azonban inkább a védelem kritikája, hogy hazai pályán négy rúgott góllal sem tudta otthon tartani a három pontot az Újpest. A nemrég 437 percet gól nélkül végigvédő Balajcza Szabolcs sem lehet elégedett: az elmúlt két meccsén hatszor volt kénytelen a hálójából kiszedni a labdát.

„Ugyanazt tudom mondani, mint akkor, amikor hosszú időn keresztül nem kaptunk gólt – így a kapus. – Ezt is a csapat hozta öszsze, akárcsak a jó sorozatot. Sajnos nem működött a kommunikáció, rosszul tolódtunk, ráadásul ami rólam kipattant, azonnal az ellenfélhez került. A REAC megérdemelte a döntetlent, sokat tett érte. A baj az, hogy hiába nyerjük meg az összes előttünk álló meccset, ha az MTK nem hibázik, mi már nem lehetünk bajnokok. Persze nem adjuk fel, mert mindenképpen olyan helyen akarunk végezni, amely nemzetközi szereplést jelent, vagyis elsőnek vagy másodiknak kell lennünk.”

Még négy csapat küzd jó eséllyel az aranyéremért. Az izgalom tehát garantált, és ha minden jól megy, a következő fordulókban is lesz jó néhány színvonalas mérkőzés.

Bár lássuk be, azért ez nem kuriózum – ez a minimum.

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik