Életben tartotta reményeit az Ajax

Munkatársunktól MunkatársunktólMunkatársunktól Munkatársunktól
Vágólapra másolva!
2008.04.17. 00:30
Címkék

Csak vasárnap délután, úgy fél öt körül dől el, hogy sorozatban negyedszer is a PSV-t koronázzák-e meg az Eredivisie-ben, esetleg a záró fordulónak hárompontos hátrányból nekivágó Ajaxnak sikerül a csodával határos trónfosztás. Az amszterdamiak ugyanis csütörtökön 2–1-re megnyerték a Groningen elleni, nézőtéri tűz miatt elhalasztott mérkőzésüket, és három pontra megközelítették a címvédőt. Vasárnap Dzsudzsák Balázs együttese a Vitesse-hez utazik, és egy pontot kell szereznie ahhoz, hogy jobb gólkülönbséggel álló, a Heraclest fogadó üldözőjét biztosan maga mögött tartsa.

Az viszont már most biztos, hogy bármelyik gárda is fut be, az arany mellett – a hárompontos rendszerben – a legrosszabb teljesítményt nyújtó holland bajnok titulust is megszerzi. A bajnokcsapatok közül eddig a 2002-ben révbe érő Ajax volt a legrosszabb a maga 73 pontjával, az idei első viszont biztosan nem szerez többet 72-nél. Annyit is csak akkor, ha a PSV nyer Arnhemben, egyébként pedig 70 (PSV) vagy 69 (PSV, esetleg Ajax) is elég lesz az első helyhez.

Legfrissebb hírek

Fél év után távozik a Nyíregyháza légiósa

Labdarúgó NB I
2 perce

Fehérvári változások: több kulcsjátékos távozik, de már vannak érkezők is

Labdarúgó NB II
8 perce

Megvan a Topolya új vezetőedzője, hamarosan be is jelentik

Minden más foci
17 perce

Csillagászati összegért cserél tulajdonost a Los Angeles Lakers

Amerikai sportok
1 órája

Arany-kupa: Mexikó és Costa Rica is bejutott a negyeddöntőbe

Minden más foci
1 órája

Lukács Dániel szerint a legerősebb csapatot kapta a Puskás Akadémia a Konferencialigában

Európa-konferencialiga
1 órája

Kolo Muani és Conceicao duplázott, a Juventus kiütéses győzelemmel kezdte a klub-vb-t

Klub-vb
1 órája

Csütörtöki sportműsor: pályán a PSG a klub-vb-n; Marozsán Fábián a hallei tenisztornán szerepel

Minden más foci
9 órája
Ezek is érdekelhetik