Christoph Leitgeb
Christoph Leitgeb az osztrák válogatott segédkarmestere Andreas Ivanschitz mellett, bár jóval kisebb nemzetközi respektje. A félig hazai rendezésű Európa-bajnokság viszont ideális alkalom számára, hogy kibújjon társa árnyékából.
Leitgeb a Sturm Graz neveltje – az óvodát alig kinőve csatlakozott a klubhoz -, s 19 esztendősen mutatkozott be a felnőttek között. Hamar húzóemberré vált Michael Krenn csapatában, 2006 májusában – egyszeres U-21-es válogatottként – a felnőtt válogatottban is bemutatkozhatott, a horvátok ellen. Klubja viszont nem tudott kitörni a középszerűségből, s ez Leitgebnek sem felelt meg: 2007 nyarán 1.7 millió euró ellenében a Red Bull Salzburghoz szerződött.Az irányítóként és bal oldali középpályásként bevethető futballista időközben a válogatottból is kiszoríthatatlanná vált, bár napjaink labdarúgása nem kimondottan kedvez a 171 centiméterre nőtt, 67 kilogrammos labdakergetőknek.A bajnokságban a Graz játékosaként első találatát a Salzburg ellen szerezte, majd immáron salzburgi játékosként, nehogy szó érje a ház elejét, az első adandó alkalmat kihasználva megrezgette nevelőegyesülete hálóját is.
07/08 | Salzburg | 31 | 4 | BL+UEFA | 4+2 | 1+0 | ||||||||
06/07 | Sturm Graz | 34 | 3 | |||||||||||
05/06 | Sturm Graz | 20 | 1 | |||||||||||
04/05 | Sturm Graz | 0 | 0 | |||||||||||
A táblázatban szereplő adatok sorrendben: év, csapat, mérkőzések száma, szerzett gólok száma, nemzetközi kuparészvétel, nemzetközi kupamérkőzések száma, nemzetközi és válogatott kupatalálkozón szerzett gólok száma/átlag az adott bajnokságban. | ||||||||||||||
| ||||||||||||||

|
Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik