Fradi-edzés a viharfelhők alatt

Állunk türelmesen a lelátó oltal mában.

Az eső szinte átláthatatlan függönyként ereszkedik elénk, de tudjuk, hamar vége lesz, a felhőt szemmel is jól érzékelhető sebességgel tereli odébb a magasban a szél.

És itt rögtön meg is szakad a párhuzam: ma még nem tudni, mikor és hogyan ülhet el a csapat szereplése miatt kitört vihar.

Persze már mindent borítékolni lehet. Itt van, például, Csank János. Rutinos, sikerekben és kudarcokban edződött, az arcáról lehetetlen leolvasni az érzelmeit. Mi több: a szavaiból sem derül ki, mi lakozik igazán a lelkében, holott nyilván pontosan tudja, minden felelősség az ő nyakába szakadhat. Ácsorog ő is, szemléli az eget, hogy mikor csillapodik az áldás, s kezdődhet el végre az edzés, mindent úgy tesz, mintha mi sem történt volna.

Fél órája beszélgettünk. Elemzett, játékszituációkat elevenített fel, beszélt játékvezetőkről, szurkolókról, a saját játékosairól, és bár igyekezett némi humorral fűszerezni a mondatait, inkább a keserűség sugárzott belőle, mint a jókedv. Amikor a nyáron szerződött, a szurkolók nem fogadták kitörő örömmel. Kapott sms-eket, amelyek Hubicsák-bérencnek, diósgyőri előőrsnek nevezték, még abban az órában, amikor a Fradihoz aláírta szerződését. (Csak emlékeztetőül: Csank János korábban Diósgyőrben dolgozott, ahol Hubicsák Ferenc volt a tulajdonos, ő az, aki most előzetes letartóztatásban van, többek között azzal a váddal, hogy a futballklubon keresztül mosta a pénzét.) Tavaly nyáron sokáig tartotta magát az a pletyka, hogy a DVTK akkori klubigazgatója jön az Üllői útra, Csank János csak azért kellett, hogy jöhessenek az afrikai futballisták is, Hubicsák Ferenc őrző-védő cége pedig így veszi át a hatalmat – mindebből szinte semmi sem lett igaz.

Nem baj, ettől még az edző és a szurkolók viszonya nem lett éppen bensőséges.

Most ott tartanak, hogy Csank János irigyli például a Szolnokot, amelynek játékosai pár száz néző előtt, tehát lényegében alig mérhető nyomás alatt játszanak, szemben az ő futballistáival, akikre a fél ország figyel.

S valóban… Az edzőnek igaza van: a Fradit ma zömmel olyan labdarúgók alkotják, akiket tényleg görcsbe ránt a nagy érdeklődéssel járó felelősség. Amikor Csank János azt nyilatkozta, hogy a Haladás elleni edzőmeccsen azért is kaptak ki, mert a fiatalokra béklyót tett a váratlanul magas nézőszám, és kiderült, összesen ezren „zsúfolódtak össze” a lelátón, nevetséges volt és egyben tragikus, pontosan azért, mert a szavak tükrözték a valóságot.

A lelátó fedezékében, az eső elállására várva – van idő mindenre. Például alaposan vizslatni a játékosarcokat: középkorú férfiak keverednek csaknem pelyhesállú gyerekekkel. Utóbbiak csendben várakoznak, előbbiek olykor megeresztenek egy-egy poént, például Paul Shaw felé, hogy ez most igazán angolos, mármint az idő, ő biztosan élvezi. Nem nagy vicc, de most ennyire futja. Túlzás lenne temetői hangulatot emlegetni, de a játékosokat a vidámság sem feszíti szét. Olyannak tűnnek az élcek, mint amikor valaki kínjában viccelődik, amikor a >>>