Kiváló kézimunka

Anélkül, hogy bárkit is megbántanánk: a hétvégi Magyar Kupa-fináléban a második hely volt a tét. Mármint a Dunaferr, a DVSC-Aquaticum és a Budapest Bank-FTC számára. Azt ugyanis egyik csapat tagjai sem gondolhatták komolyan, hogy majd éppen Győrben győzik le az ETO-t. Nem is jártak sikerrel, az elődöntő befejeztével a ferencvárosiak, az aranycsata után a – tíz góllal alulmaradó – dunaújvárosiak gratulálhattak a házigazdáknak. Speciel volt is miért: Görbiczék zsinórban negyedszer végeztek a sorozat élén. Egálra is hozták ezzel a „bajnoki címek–kupagyőzelmek” meccset, igaz, készpénznek vehetjük, hogy a négy négyes állás heteken belül öt négyre módosul majd…

Ha már készpénz: a Magvassy Mihály Sportcsarnokban rossz ajtón kopogtat az az ügynök, aki valamelyik bank megbízásából hitelfelvételre szeretné rávenni a klub vezetőit. A hazai szinten irigylésre méltó anyagi helyzetben lévő ETO két névadó szponzorral dicsekedhet: Győr önkormányzatával, valamint az Audival. Értesülésünk szerint a város évente 118 millió forintot utal át a KC számlájára, az Audi pedig 80 milliót. Ha ez nem lenne elég: mivel utóbbi autógyártásra szakosodott, további támogatás gyanánt a csapat legjobbjai a tudásukhoz méltó gépjárművekkel látogathatják az edzéseket. Ahogy elnéztük, a létesítmény parkolójában kisebb kiállítást rendezhetnének a szebbnél szebb – kocsikból.

Magyarországon ritkaságszámba megy, ezért is érdemel említést: a kiváló szereplés vonzza a mecénásokat. A Magyar Kupa-döntőben annyi cég hirdetése lapult a parketten, hogy üres felületet már nehezebb lett volna találni, mint foglaltat; mások mellett így került a tetőcserepeket forgalmazó vállalat a padlóra… A méretes matricáknál talán csak azokból a lobogókból van több, amelyek az egyesület diadalainak állítanak emléket. Elkezdtünk számolni, és tizennégyig jutottunk: a férfiak és a nők együttesen ennyi nagy sikert értek el. Az egyik kapu mögötti rész ezzel teljesen megtelt; kész szerencse, hogy a kézilabdát két kapura játsszák… Akik játsszák, a kontinens bármelyik csapatában kulcsemberek lennének. Nem kell ahhoz szakértőnek lenni, hogy kijelentsük: Pálinger Katalin, Görbicz Anita, Aurelia Bradeanu és Simona Spiridon nélkül nem tartana ott a Győr, ahol. Bennfentesek állítják, a világklasszis kapus hazahozatala óriási pluszt adott az ETOnak, miközben az irányító nemcsak a tudásával, hanem a mentalitásával, a mindenáron való győzni akarásával is jó hatással van a többiekre. Olyanok mondták, akiknek adhatunk a szavára: noha a csapatkapitány tisztában van vele, hogy a sztárok kategóriájába sorolják, az allűrök oly' távol állnak tőle, mint S. Norbert a zsírgazdag velős pacal bekanalazásától… Állítólag hajdanán egy győri tréner fogalmazott úgy, hogy „…női csapatot edzeni nem lehet, csak idomítani”, nos, ezt a tételt éppen a folyók városában cáfolták meg az elmúlt években. Méghozzá azok, akik gyakorlatilag Győrben váltak ismert, egyúttal elismert szakvezetőkké. Az utánpótlás-nevelés tudniillik nem csupán a kézilabdázók, hanem az edzők között is fontos az ETO-nál, ezt többek között Róth Kálmán, illetve Konkoly Csaba példája is bizonyítja. Ezen a ponton megint csak a szakértőkre hagyatkozhatunk: idehaza két klub dicsekedhet az átlagnál jobb utánpótlásképzéssel, a Győr és a DVSC. Elég, ha előbbi kapcsán Görbicz Anita nevét citáljuk? Ha nem, akkor bővítsük ki a listát Pálinger Katalinnal… A maiak közül ők ketten az „echte” győriek, de sokan, egészen pontosan hatan már-már tiszteletbeli győrinek vallhatják magukat, hiszen nyolcadikos koruk óta tagjai az egyesületnek. Az NB I-es kereteket böngészve kiderül, számos ETOnevelés vallhatja magát első osztályú sportolónak, más kérdés, hogy többen nem Győrött keresik kenyerüket. A képlet így fest: aki nemzetközi szinten is megállja a helyét, a zöld-fehéreknél profiskodik, aki nem, az élvonal más csapataiban.

A fentebb részletezett okok miatt az elvárások – jogosan – magasak, a 2007–2008-as idénynek hármas céllal vágott neki az ETO. Egyrészt a bajnoki cím visszahódítása, másrészt a Magyar Kupa-elsőség, harmadrészt a BL-elődöntőbe jutás volt a megvalósítandó álom. Utóbbi kettőt már kipipálhatják, míg az aranyérmeket csak akkor nem akasztják a győriek nyakába, ha… á, ez elképzelhetetlen. Szóval háromból három.

Ha valami ráférne az együttesre, az egy nagyobb csarnok, mert a 2500 férőhelyes aréna kicsi, az érdeklődés meg hatalmas: a fontosabb mérkőzésekre, mondjuk, a jövő hét végi BLelődöntőre, egy tízezres létesítmény is megtelne. Jó szándékban nincs hiány, az erre fordítandó pénzből viszont igen.

Mégis úgy sejtjük: a legtöbb, sőt valamennyi magyar csapat boldogan cserélne a Győrrel.